Bibliaolvasás: Máté 5, 38-48
Alapige: Róm 12,17-21
17Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. 18Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. 19Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. 20Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.” 21Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.
Amikor Krisztus közöttünk járt nem azzal volt elfoglalva, hogy mekkora népszerűségre tesz szert. Ahogy erről János evangéliuma értekezik, abból megérthetjük, hogy egész földi élete elutasítások sorozata. A világ nehezen akar helyet adni mindannak, ami Jézussal kapcsolatos. Elsősorban azért, mert nem igazán fekszik az embernek mindaz, amit Jézus úgymond a követői számára meghirdet.
Jézus soha sem rejtette véka alá azt, amit nem csupán hirdetett, hanem amire példát is adott. Nem árult zsákba macskát. Amikor elhívta a tanítványait nem azzal kecsegtette őket, hogy milyen felhőtlen lesz a jövőjük és milyen jó dolguk lesz itt a földön, hanem bizony élesen előre vetítette azt a rengeteg akadályt, amibe az elhívottai bele fognak ütközni.
Jézus soha nem játszotta meg magát a népszerűségért, hanem mindig „magát adta”, ahogyan tette ezt a kereszten is. A keresztben pedig ott van az elutasítás, az emberek elutasítása mindazzal szemben, amit Jézus képviselt itt a földön. Ha ma megvizsgálnánk mindannak a népszerűségét, amit ő képviselt, ma sem lenne sokkal jobb a helyzet.
Amikor mi Krisztushoz tartozóknak valljuk magunkat, akkor rá kell döbbenünk arra, hogy ez a név kötelez bennünket. Keresztyénként nem tekinthetünk el attól, hogy vannak bizonyos kötelezettségeink, amelyek betartása nélkül aligha használhatjuk az Ő nevét a mi identitásunk meghatározására. Magyarán keresztyénségünknek úgy kell világítania, mint egy lámpásnak, hogy azok, akik bennünket látnak, Istent dicsőítsék.
Viszont amikor egy-egy igével találkozva szembesülünk azzal, hogy kik vagyunk azzal szemben, akik lennünk kellene, akkor értjük meg, milyen sok bepótolni valónk van még ezen a téren.
A keresztyénség lényege nem egy emberi eszme vagy elgondolás, annak lényegét nem az ember dolgozta ki, hanem Krisztis valósította meg, s helyezte elénk követendő példaként azzal a felszólítással: „legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok”. Azonban tökéletesnek lenni nem egyszerű dolog. Megvalósításához egy emberöltő sem elegendő.
Minden kétséget kizáróan, keresztyén küldetésünknek a legnehezebb része, kiábrázolni az életvitelünkben azt, akiről a nevünket kapjuk, magát Krisztust. Nincsen nap, amikor a botlásaink ne döbbentenének rá arra, hogy milyen messzire vagyunk még a céltól. Ez azonban csak arra adhat okot, hogy minél inkább küzdjünk, és ne adjuk fel, hiszen Krisztus sem adta fel értünk a küzdelmet.
A keresztyén ember, nem lehet egy átlagos ember, csak átlagon felüli, akinek szépen lassan meg kell emésztenie és magáévá kell tennie a Hegyi Beszéd gondolatait, ha valóban a Mesterre szeretne hasonlítani. Természetesen ez ma egy óriási kérdés: akarsz-e reá hasonlítani?
Pál a Római levél 12 részében arról beszél, hogy mit is jelent elsősorban az élet istentisztelete. Azt próbálja meg érzékeltetni, hogy milyen hatásai lesznek az ember életére annak, ha a szeretet veszi át minden felett az irányítást. Az apostol a gyakorlatba ültetés fontosságát hangsúlyozza, amit nem szabad elodázni, hanem minden nap gyakorolni kell.
Így kezdődött a felolvasott igeszakasz: „ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért.” Miért mondtam, hogy a név kötelez bennünket? Mert ezek az apostoli iránymutatások mind Krisztusra mutatnak. Nekem azzal a tudattal kell ezt az irányt követnem, hogy tudom, előttem valaki már mindezeket megcselekedte. Tehát nem én vagyok az úttörő, hanem Krisztus. Mi lett volna velem és az emberiséggel, ha Jézus, mint Isten teljhatalommal bíró Fia, rosszal fizetett volna a rosszért?
Hiába írta át Jézus az életével ezt az emberi gyakorlatot, hiszen a mindenkori követői jobban ragaszkodnak az ősi szokáshoz, mert az jobban fekszik bűnös emberi természetüknek. Ezt a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy mekkora erőfeszítést jelent, ha olykor sikerül megtartanunk Krisztus iránymutatását. Ez is jól mutatja azt, hogy a keresztyénség örök formálódást jelent, ami az ember megtérésével nem fejeződik be, hanem éppenséggel elkezdődik. Vajon a mi életünkben már elkezdődött, s ha igen, akkor vajon hol tartunk?
A krisztusszerű ember másik ismérve, amit gyakorlatba kell tudni ültetnie, a békességre való igyekezet. Itt az apostol fogalmazása tükrözi azt, hogy milyen feladatról van szó: „ha lehetséges, amennyire rajtatok áll” – olvassuk egy másik fordítás szerint. Érzékelteti ez azt is, hogy nem mindig rajtam áll a békesség fenntartása. Ellenben az ebből a megfogalmazásból félreérthetetlen, hogy minden külső körülmény ellenére engem mire kötelez a név: Krisztus.
Az ember szereti olykor kézbe venni a saját dolgait, s tévesen úgy véli, hogy egy kicsit besegít vele Istennek, amikor rendezni kívánja a sérelmeit, igazságot akar tenni, bosszút akar állni. Nagyon nagy önuralomra van szüksége ahhoz, hogy ennek a jogát átengedje Istennek, illetve felismerje azt a tényt, hogy övé a bosszúállás joga, Ő az, aki megfizet mindenkinek. Vannak, akik ezzel nem sokat foglalkoznak, mert el tudják ezt fogadni, viszont szép számmal akadnak olyanok is, akiknek egész élete azzal telik, hogy megfizessenek minden sérelemért, amit el kellett szenvedniük. Vajon te melyiket gyakorlod a kettő közül?
A következő gondolat a Hegyi Beszéd egyik tanításának parafrázisa: „ha éhezik a te ellenséged, adj neki enni.” Ez nem fér össze a mi elképzelésünkkel, mert olyanná akar általa faragni bennünket, ami ellen tiltakozunk. Amikor viszont ezt tesszük, Krisztusra és Krisztusnak mondunk nemet.
Az apostol ezzel járja a tanítást, mintegy keretbe foglalva mindent: „ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval.” Vajon mi győzedelmeskedik életünkben, illetve ki? Győz az óember, vagy a Krisztusban újjászületett új teremtés?
Az eleven szenet gyűjteni fejére kifejezés azzal az értelemmel bír, ami itt ebben a mondatban is megfogalmazódik: szokatlan kedvességgel válaszolni az ellenségeskedésre.
Miközben hallgatjuk mindezt, magunkban forrunk, s talán éppen vitázunk: miért tegyem? Mert Krisztus is ezt tette, s ha én reá akarok hasonlítani, akkor lépnem kell, bármily nehéz is. De kérhetem Őt, hogy legyen nekem ebben segítségemre. A gonoszt le lehet győzni jóval. Ez olyan fegyver, amit gyakrabban kellene használnunk. Ámen.
Pataki Levente