DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
June 2018
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Monday, 04 June 2018 09:38

Aki nem undorodik tőlünk

Rate this item
(0 votes)

            Bibliaolvasás: Lk 7,36-50

Alapige: Lk 7,47

Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.

A fenti bibliai történet kapcsán azon gondolkodtam, hogy vajon mire van szüksége egy embernek ahhoz, hogy szakítva addigi bűnös életvitelével változtatni kívánjon a dolgok menetén? Azt mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy ki az, aki megoldást kínál, és valóban tud változtatni is azon, ami elromlott. Vajon a mi esetünkben a bűnös asszony ez a személy?

Ez a történet a felszínre hozza azt az igazságot, hogy az ember nem tud egy egész életet leélni bűnei fogságában. Előbb-utóbb akkora nyomásnak lesz kitéve lelkiismeret furdalása által, aminek köszönhetően egészen biztosan el fog indulni valamilyen új irányba, hogy rendezze életét. Itt a hangsúly persze azon van, hogy vajon merre indul el segítségért?

Térjünk vissza történetünk szereplőihez. Vajon mire ment volna ez az asszony egyedül? Talált volna kiutat abból a fertőből, ami kimondhatatlan rabságban tartotta? Másként teszem fel a kérdést: ha nem találkozik Jézussal, vajon megváltozott volna az élete?

Meg merem azt a gondolatot kockáztatni, hogy minden valószínűség szerint többször is megpróbált ebből az állapotból kiszabadulni. Nem ez volt az első eset, hogy számolnia kellett a lelkiismeretével. De a dolgok mégsem változtak addig, amíg be nem ment annak a farizeusnak a házába, ahol Jézus tartózkodott.

Miről beszél mindez számunkra? Véleményem szerint arról, hogy egyedül Istennél lehet rendezni az életünket, amit elrontottunk. Persze nem feltétlen kell egyet érteni ezzel a gondolattal, de meggyőződésem, hogy sok bajba jutott ember előbb vagy utóbb mégis csak megérkezik Hozzá.

Maga a Biblia mutat rá arra, hogy az ember már a kezdet-kezdetén próbálta valahogy rendezni élete rendetlenségeit az Istennel. Elkövetett bűnei miatt, amelyekkel megbántotta Teremtőjét, úgy érezte áldozatokkal tudja csillapítani haragját, csakhogy az ember is rádöbbent arra, hogy egy áldozat bemutatásával saját problémái nem feltétlen oldódnak meg, és Istent sem lehet kiengesztelni.

Történetünkben kétség kívül a figyelem az asszonyra összpontosul, pedig legalább annyira fontos a farizeus szerepe is, hiszen másként nem tenne említést a szentíró arról, hogy az esemény az ő házában zajlik.

Jézus meghívást kap a farizeustól egy közös étkezésre. Annak ellenére, hogy a legtöbb támadást éppen tőlük kapja, nem utasítja el, hanem elfogadja ezt a meghívást. Nem ismerek egyetlen olyan esetet sem, amikor valaki hívta volna Jézust, és ő visszautasította volna az illetőt.

Azt nem tudjuk meg, hogy milyen szándéka volt még a farizeusnak Jézussal azon kívül, hogy együtt akart étkezni vele, de sejteni lehet, hogy szeretett volna néhány kérdésre választ kapni. Ha nem is a saját kérdéseire, de minden bizonnyal sok mindenre választ kap abból, ami házában történik.

Nem szeretnék most azzal foglalkozni, hogy egy köztudottan kétes életű asszony hogyan tehette be a lábát egy törvénytudó házába, viszont azt azért szeretném kiemelni, hogy mekkora határozottságra vall és milyen bátorságról illetve elszántságról tanúskodik az a tény, hogy az asszony sok akadályt leküzdve, egyszer csak ott terem egy farizeus házában. Persze a hangsúly nem ezen van, hanem azon, hogy Jézus miatt ment oda. Azt azonban el tudom képzelni mi mindent kellett leküzdenie ahhoz, hogy idáig eljusson.

Le kellett küzdenie a félelmét, a saját szégyenét. Persze mondhatná itt valaki, hogy neki nem esett nehezére a szemtelenség. Viszont abban biztos vagyok, hogy nagyon hosszú és végtelenül nehéz utat kellett bejárnia ahhoz, hogy eljusson idáig. Mi nem látjuk ezt a hosszú utat, hiszen nem tudunk a lelki vívódásairól, ami eljuttatta őt a célhoz: Jézus Krisztushoz.

Szoktuk mondogatni, hogy amikor egy nagy lépést valaki meg akar tenni, ami addig sohasem sikerült, akkor nem szabad sokáig mérlegelni a dolgot, sőt nem szabad gondolkodni sem, hanem gyorsan kell cselekedni. Én ezt érzékelem itt: megtudta, hogy Jézus a közelben van, vette a drága olajt és már ott is termett a farizeus házában. Kétszeresen volt egyedi a pillanat: még sohasem járt farizeus házában és nem volt ennyire közel Jézushoz.

Vajon ettől hatódott volna meg annyira, hogy sírásra fakadt? Nem. A bűnei miatt zokogott, s mivel nagyon szeretett volna felszabadulni alóluk, erre az egyetlen esélyt Jézusban látta. Nem tudta megtagadni azt, aki volt, nem tudta elhazudni eddigi életét, és nem is akarta, éppen ellenkezőleg, minden szennyét, minden mocskát, minden fertőjét, lelke nehézségét el akarta sírni Jézusnak. Nem szólt ez a szerencsétlen egy szót sem, a könnyei beszéltek helyette, s azok a cselekedetei, amelyeket ott akkor tett:” könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente olajjal”.

Ezt az egészet pedig a farizeus elképedve és undorral nézte, miközben felvetődött benne, hogy valóban az ül az asztalánál, akit ő meghívott, mert ha próféta lenne, akkor tudnia kellene, hogy kinek engedte meg, hogy hozzáérjen.

Mennyire szerencsések vagyunk, ha lehet ezt szerencsének nevezni, hogy Jézus nem undorodik az ember bűnétől. Ő akkor sem tartott attól, hogy tisztátalanná lesz az által, hogy egy prostituált megérinti. Hiszen az egész világ ilyen ételemben fertőzött volt és az ma is.

Jézus nem undorodott attól, hogy kapcsolatba lépjen a szennyes, mocskos emberi világgal. Bármilyen tiszták legyünk is kívülről, bármilyen patyolat is legyen a vasárnapi fehér ingünk, mert ott belül mindannyian meg vagyunk fertőzve bűneink által. Persze ezt nem mindenki látja be, s aki nem látja, az azt sem tudja, hogy szüksége lenne egy orvosra, aki segíthet neki. Jézus is azt mondja: a betegeknek van szükségük orvosra. A világ nagy része pedig ma ezt kiáltja: de hát ki itt a beteg?

Azért mondtam, hogy ez az asszony hosszú utat járt be, amit itt nem látunk, mert eljutott arra a felismerésre, hogy neki szüksége van orvosra.

Bűntudatavolt, ami az első lépés abűnbánat, azon a keresztül a bűnbocsánat felé, hogy végül békessége legyen. Hogy megkapja a Jézus békéjét.

Ez a farizeus a mindenkori hamis vallásos ember megtestesítője. Az, aki patikamérlegen méri a mások hibáját, mindig tudja, kitől, miért jobb, ki mitől, miért bűnösebb, mint ő. Nagyon kiszámított élet ez, nagyon kínos, nagyon savanyú élet ez. Ezt az életet éli. Az ilyen ember nem csak az embertársaihoz mérten méregeti magát, hanem Istent is górcső alá veszi, és Őt is méricskéli; és Jézust is figyelgeti. Olyan ez, mint amikor az ember halálos betegen bemegy az orvosi rendelőbe, és ahelyett, hogy a betegségéről beszélne az orvosnak, arról beszél, hogy: bocs, de nem tetszik a frizurád, túl vastag a szemüvegkereted, különben is, nem tudom, hogy nézel te így ki.

Annak érdekében, hogy a hályogot valahogy eltávolítsa a farizeus szeméről, Jézus szokásához híven egy példázattal próbál rávilágítani az igazságra. És ahogy az lenni szokott, a farizeust felelteti, aki talán a helyes válasz kimondása után csodálkozik el saját magán.

A példázat két adósról szólt, akik nem tudták megfizetni adósságukat, de ennek ellenére a hitelező elengedte mindkettőjük tartozását. Az egyik nagyobb összeggel, a másik kisebbel tartozott, de a lényeg, hogy mindketten adósak voltak. Jézus kérdésére, hogy melyik adós szerette jobban hitelezőjét, a farizeus azt válaszolta: hát az, akinek többet engedtek el. Hogy mikor döbbent rá a farizeus a kérdés lényegére azt nem tudom.

De Jézus rávilágított arra, hogy ez az asszony beismerte nagy tartozását és azt is, hogy egyedül Jézus képes arra, hogy elengedje azt. Ez meg is történt akkor, amikor kimondta: megbocsáttattak a bűneid.

Olyan egyszerű a kép, mégis olyan bonyolult az ember számára eljutni a gyógyulás és a békesség útjára. Miért? Mert rosszul méricskélünk. Vajon felismerjük-e még időben, hogy mindnyájunknak szükségünk van orvosra? Ez a gyógyulásunk és a békességünk egyedüli lehetősége.

Áldott legyen Jézus Krisztus, hogy elhordozta a világ szennyét, köztük az enyémet is, hogy békességünk legyen.

Pataki Levente

Read 373 times
TOP
Látogatók