DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
June 2018
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Thursday, 10 May 2018 07:49

Mennybemenetel

Rate this item
(0 votes)

Bibliaolvasás: János 12,32-36

Alapige: Márk 16,14-20

Jézus mennybemenetelével kapcsolatosan hiába keresünk bármiféle útbaigazítást Jézus részéről, úgy ahogyan példának okáért a szenvedésére és feltámadására nézve viszont van mibe kapaszkodniuk a tanítványoknak, hiszen háromszor is beszél azokról. Persze, ennek ellenére ismerjük a tizenegy viszonyulását az eseményekre nézve, de ami a feltámadás után következik, az minden bizonnyal rejtély marad, hiszen nem tudják, hogy a feltámadott meddig marad láthatóan közöttük. Azt azonban mindannyian sejtik, mert erre nézve is volt kijelentés, hogy Jézusnak fel kell emeltetnie, ahogy erről János evangéliumában olvasunk.

Nem találunk a Szentírásban nagyon pontos és aprólékos leírást arra nézve, hogyan ment végbe a mennybemenetel. Mindebből arra következtetünk, hogy nem az a lényeges itt, hogy milyen felemelő lehetett Jézus égbe emeltetése, hanem hogy mi következett ezután. Senki sem tartja annyira lényegesnek, hogy arról számoljon be, hogy milyen volt maga a felemeltetés, hanem sokkal inkább annak következményére teszi a hangsúly.

Azt viszont érzékeljük, hogy Jézus erre az utolsó momentumra hagyta a missziói parancs közlését. Ezzel kapcsolatosan feltűnő az, ahogyan itt Márknál fogalmaz a Mester, mert a számunkra jól ismert Máté megfogalmazása szerinti missziói parancsból nem ismert ez a nagyon kemény figyelmeztetés: „aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik”.

Mintha a Máténál olvasható parancs finomítva lenne a Márk evangéliumában olvasható beszámolóhoz képest. Minden bizonnyal másként hatna a keresztelések során, ha a jól ismert szereztetési ige ki lenne egészítve Jézus, Márknál olvasható figyelmeztetésével.

Egészen biztosan ennek a mondatnak az értelme szorosan összefügg a két verssel előbb olvasható mozzanattal, ahol arról hallunk, hogy Jézus, amikor megjelent a tanítványainak feltámadása után, a szemükre vetette a hitetlenségüket. Ezt követően kapják az egész világra, s benne minden emberre kiterjedő missziói feladatukat, magával a figyelmeztetéssel együtt: aki hiszen üdvözül, aki nem, elkárhozik.

A tanítványoknak ezzel a gondolattal kell kimenniük a világba s némileg saját kételkedéseikkel, s azok rossz emlékével kell megküzdeniük akkor, amikor szembesülnek a világban azzal, hogy nem feltétlen fog nekik, pontosabban az ő szavukra mindenki hinni. 

Ők maguk úgy kételkedtek, hogy maga a Mester jelentett ki számunkra minden bekövetkező eseményt. Az Ő oldalán éltek át nem egy csodát, hallották a saját fülükkel, hogy mi fog történni a fővárosban és a keresztre feszítés után, de amikor minden úgy történik, ahogyan azt előre megmondta nekik, akkor sem akartak hinni.

Jézus mennybemenetelével az ő jelenléte már nem koncentrálódik egyetlen helyre, ahogy annak előtte. Ez lesz a tehát az egyik gyümölcse Jézus felemeltetésének. Ott lesz és ott van ma is mindenütt, ahol nevét segítségül hívják, ahol hisznek benne, ahol tőle várnak segítséget, ahol imaközösségekben kérik közbenjárását, ahol emberek akarnak jó útra térni és megmenekülni az örök kárhozattól. Jézus ma ott van mindenütt, ahol szavai, élő igeként felcsendülnek, s bármilyen furcsa is, nekünk nem lenne más dolgunk, mint hinni benne, hogy e hit által üdvözüljünk.

A tanítványok feladata semmit sem változott és semmit sem fog változni az idő múlásával. Éljen az ember akármilyen modern világban. Isten terve ugyanaz marad még akkor is, ha egyesek maradinak tartják mindazt, amit Krisztus egyháza hirdet. Bármilyen üresnek is hangzik egyesek számára ez a parancs, de még mindig az a fő feladata az egyháznak, s benne minden tanítványnak, hogy az evangéliumot, az örömhírt tovább adja és eljutassa minden emberhez: Krisztusban van bocsánat, mert áldozatával mindenkiért, egyen-egyenként megfizetett. Nem aranyon és ezüstön, hanem drága vére által váltott meg minden embert a kárhozattól.

Ezt a folyamatot, ezt a missziót Jézus az Atya jobbjáról kormányozza, alakítja, követi nyomon és erősíti. Minden csúfolódás, gúny és lenézés ellenére is. Hogy ebben mennyire hisznek és hittek a tanítványai azt jól mutatja mindig az az elszántság, amely megmaradt a legnagyobb üldöztetések közepette is. Az evangélium hatalma korlátlan, hiszen minden emberhez szól, mert minden emberhez el kell, hogy jusson. Amíg ez nem történik meg, addig bőven van tenni való, addig nem lehet munkanélküli egyetlen tanítvány sem.            

A tanítványok felé az igényt nem a világnak kell támasztania, azaz nem befolyásolhatja az ige terjedését az a tény, hogy a többség nem akar érdeklődést mutatni, nem akar nyitott lenni iránta. Sőt éppen ez kell, hogy még jobban motiválja őket arra, hogy az Isten által támasztott igényt, sajátos feladatát ellássa. Ennek a folyamatnak nem vethet véget egyetlen világi hatalom, egyetlen világi felfogás sem, mert mi nem a világnak tartozunk elszámolással.

Az, hogy az evangélium hatalma mennyire korlátlan jól mutatják nem csupán az apostoli kor beszámolói, hanem az a tény is, hogy képes megtérést munkálni sokak szívében. Életeket változtat meg, gyógyír a reményvesztettségre, a céltalan életre, hogy benne és általa az ember megtalálja az üdvösség felé vezető utat, hiszen Isten terve a kezdetektől az ember üdvössége volt és nem a kárhoztatása. Aki ellenben mégis az ezzel ellentétes utat választja, annak tudnia kell, hogy szembe megy Isten akaratával és céljával, s ilyen értelemben ellenségévé teszi magát. Senki nem állhat az üdvösség útjába csak az ember saját hitetlensége.

A missziói parancsból azt is kiolvasni, hogy a keresztség önmagában semmit sem ér, ha az ember nem tud hittel felé közeledni. Ez sajnos nyomon követhető sok olyan emberi életen, akik bár egykoron meg voltak keresztelve, de sem a szülők, sem a keresztszülők nem tartották fontosnak mindazt, amire egykoron esküvel kötelezték magukat. Sok megkeresztelt ember élte és éli úgy az életét, mintha nem lenne se Istene, se hazája. A missziói parancs teljesítését ennek ellenére folytatni kell.

Jézus nem egyszerűen csak eltávozott az egykori tanítványok szeme láttára a mennybe, hanem teljhatalmát gyakorolja onnan. Az emberek konoksága, szívüknek keménysége nem azt jelenti, hogy Krisztusnak nincs hatalma ezek felett. A hit hallásból van, tehát ha valaki nem akarja meghallani ezt, az a saját döntése. Isten soha sem szűnt meg hallgatni és figyelmeztetni az embert. Minden időben szólt és szól. Az ember döntése az a fajta bekeményítés, amikor nem éppen tudatlanságból, hanem sokkal inkább nemtörődömségből, könnyelműségből választja az üdvösség helyett a kárhozat útját.

Akik ellenben ezt az utat járják, azok is számtalan esetben szembe találják magukat a teljhatalommal kormányzó Krisztussal, amikor rá kell döbbenniük, hogy életük nem mindig úgy alakul, ahogy eltervezték. Ha nagy erőfeszítést is jelent számukra, de vannak pillanatok, amikor ezt be kell látniuk még akkor is, ha senkinek sem vallják be mindezt.

Istennek gondja volt és gondja van mindenkor arra, hogy megerősítse tanítványai igehirdetését különböző jelekkel. Nekünk csak nyitott szemmel és szívvel kell élnünk életünket, hogy ezeket a jeleket olvasni tudjuk. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy a megértés eszköze ezen a téren a hit, Isten kegyelmi ajándéka.

Krisztus mennybemenetelének napján így tekintsünk mi is az ég felé, hogy a hit szemével meglássuk az Atya jobbján ülő és teljhatalmát gyakorló Megváltónkat, aki kész arra, hogy erőtlennek tűnő, vagy emberileg sokszor értelmetlennek látszó szolgálatunkat felruházza a saját erejével, áttörve az emberek hitetlenségből, közönyből épített elválasztó falait. Ne feledjük, aki hisz az üdvösség útján jár. Kiáltsunk mi is az Úr felé: hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemen! Ámen.

Pataki Levente

Read 243 times
TOP
Látogatók