DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
August 2018
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Sunday, 05 August 2018 16:31

Tartozunk

Rate this item
(0 votes)

Bibliaolvasás: 2Korinthus 5,14-18

Alapige: Róma 14,7-9

 

Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának,

mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.

Mert azért halt meg és elevenedett meg Krisztus, hogy mind a halottakon, mind az élőkön uralkodjék.

Minden a helyére kerülne és rendeződne az ember életében, ha azzal a tudattal élné ajándékba kapott életét, hogy tartozik az életével annak, Aki megváltotta őt. Az előbbi mondat feltételes módban van megfogalmazva, ami elsősorban arról árulkodik, hogy baj van az életszemléletünkkel.

Ha református emberként, a konfirmációra készülve nem csupán megtanulnánk, hanem meg is élnénk azt, hogymi a Jézus Krisztus tulajdonai vagyunk, akkor egyházunk és annak hívei valóban sötétben világító szövétnekek lennének a világ számára. Félő azonban, hogy ezen gyönyörű hitvallás ellenére kevés a fény, a világosság bennünk, köztünk.

Só szeretnénk lenni, ami ízesít, kívánatossá teszi az Isten mellett való elköteleződést, de sok esetben inkább vagyunk sav, ami mar és bánt. Így legtöbb esetben – tisztelet a kivételnek – marad a színből vallott, de szívből kevésbé megélt keresztyénség, ami azért veszélyes, mert langymeleg.

Az embernek az életről, s így a saját, személyes életéről alkotott képe akkor szenvedett csorbát, – amit sajnos azóta sem sikerült kiköszörülnie – amikor a sátán kígyó képébe bújva elhitette az emberrel, miközben az a tiltott fa gyümölcsét mustrálgatta, - akkor még csak távolról – hogy nem kell az Istent olyan komolyan venni.  

Ettől a pillanattól kezdve az ember elveszítette a lelki egyensúlyát, szem elől tévesztette Isten akaratát, ami a saját létezését illeti, (ti. hogy vele éljen, Őt dicsérje és magasztalja egész életében) s ahogy elkezdett távolodni élete „ÉRTELMÉTŐL”, egyre kevésbé találta és találja azt. Pótszerekben kereste és keresi élete „ÉRTELMÉT”, de azok csak pillanatnyi gyönyört és fellángolást hoztak, s úgy rebbentek tova, mint a hirtelen jött nyári zápor.

Megjelent az önzés és az én központúság. Isten egyáltalán vagy csak alig kapott szerepet az ember életében. Azt hitte önmagának és önmagáért élhet. Úgy gondolta függetlenítheti magát Tőle. Hiába volt része megannyi leckében, számtalan vizsgán osztályismétlővé vált. Nem tanult a hibáiból, mindig ugyanott rontotta el.  

Tőle függetlenedni olyan, mint a szőlővesszőnek leválni a szőlőtőről. Hiába tudja az ember ennek az elméletét, hiába hallgatja unottan, ki tudja hanyaggyára Jézus példázatát, mert addig úgy sem kezd el gondolkodni a dolgok furcsa menetén, amíg élete el nem kezd kiszáradni. Először csak apró dolgokban nyilvánul meg, hogy valahol gond van, míg végül az egész vessző, az egész élet aszottá, élettelenné nem lesz. Így szárad el sok élet az önző életmód útvesztőjében.

Az apostol így fogalmaz: „..mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának…” Vajon kikre gondol Pál, amikor azt írja:  közülünk? Azokra, akik hitben járnak, vagy pedig általában minden emberre?

Akár így értjük ezt a megfogalmazást, akár úgy, bennem mégis egy kérdést szül ez az apostoli megállapítás: biztos, hogy közülünk senki sem él önmagának? Talán érdemesebb lenne így fogalmazni: közülünk senki sem élhet önmagának!

Ily formán a figyelmeztetés mindazok felé szólna, mindazokat érintené, akik Krisztusról neveztetnek keresztyénnek. Vajon hány névleges és tényleges keresztyént gondolkodtatnak el e sorok?

Isten különleges szeretete, az agapé, abban különbözik az emberi szeretettől, hogy ő a történtek ellenére sem mond le rólunk. Haragja, az emberi hűtlenség ellenére sem volt olyan nagy, hogy hátat fordítson nekünk és magunkra hagyjon azzal a gondolattal, hogy majd tanulva saját kárunkból, egyszer visszataláljunk Hozzá.

Tervet készített, melyet gondosan kivitelezett. A tökéletes megoldást kereste, amire a tökéletlen ember sohasem talált volna rá egymaga. Megoldásában ott volt a megváltás. Az ember megváltása. Amit az ember rontott el, azt az Isten hozta helyre. Hogyan?

Krisztusban.

Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék”.

Fontos itt azt is megértenünk, hogy nem csak, hogy nem élhetünk, de nem is halhatunk önmagunknak. Krisztus nem csupán az emberi életbe kóstolt bele, hogy megismerjen minden emberi érzést, ami a születéstől a haláligelkísér bennünket, hanem átadta magát a halálnak, hogy a halálunk felett is Úr lehessen az Ő feltámadása révén.

Pál itt azt hangsúlyozza, hogy Isten Krisztusban igenis fenntartja a jogot életünk és halálunk felett. Ő már döntött. Téged választott. Ideje, hogy viszonozd.

Pataki Levente

Read 80 times
More in this category: « 8 nap múlva
TOP
Látogatók