DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
October 2017
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Sunday, 12 March 2017 07:17

Az ősi ösvény

Rate this item
(0 votes)

16Így szól az ÚR: Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek! De ők ezt mondták: Nem megyünk! 17Őröket is állítottam föléjük, hogy figyeljenek a kürt szavára. De ők ezt mondták: Nem figyelünk! (Jer 6,16-17)

Egy több ezer éves történet áll mai igehirdetésünk középpontjában, s ennek az ősi történetnek van egy elgondolkodtató mondata, ami egyben sokat sugall számunkra abból, hogy miként kell nekünk viszonyulnunk, az első olvasatra tőlünk távol álló történetekhez és azok mondandójához. A 16.vers ezzel kezdődik: „így szól az Úr”. Mi az, amire itt felfigyelhetünk?

Elsősorban arra, hogy bár egy régmúlt dologról van szó, mégis jelen időben szól, beszél az Isten. Fontos tehát megértenünk, hogy itt és ma az szólít meg bennünket, Aki nem csupán volt, hanem ma is van, létezik és Aki örökkön-örökké létezni fog. Magyarán Isten ma is ugyanúgy szólít meg bennünket, mint egykoron az ő népét. Ezt nem mindig egyszerű kihallani az Igéből. Így figyelmezzünk tehát most mindarra, amire ez az Ige ráirányítja figyelmünket.

Istent nem egyszer találjuk abban a szerepben, hogy felszólítja népét arra, hogy változtassanak életvitelükön, térjenek jó útra, különben beláthatatlan következményekkel kell szembesülniük, sőt számolniuk kell az Atya haragjával is. Valahányszor így kellett fellépnie az Úrnak, komoly oka volt rá. Rendszerint akkor olvasunk ilyen eseményről, amikor már vészjósló volt mindaz, ami felé haladt a nép.

Ezekkel a történtekkel kapcsolatosan a nagy hangsúly azon van, hogy mi hogyan szemléljük, hallgatjuk mindezeket? Letűnt korok történeteiként tekintünk ezekre az eseményekre, vagy pediglen megértjük általuk, hogy fő aspektusaiban az emberiség nem sokat változott az idők során, mert gyakorlatilag ugyanazokat a szarvashibákat követi el.

Legtöbb esetben azt tapasztaljuk, hogy a nép nem hallgatott az Úr figyelmeztetésére. Ilyen tekintetben ma sem sokat változott ez a társadalom. Isten ma is beszél hozzánk, üzen nekünk, s ennek mindig megtalálja az eszközeit, de mi mintha megmakacsolnánk magunkat, s csak azért is betartunk Istennek.

Minden bibliai történetből lehet tanulni, hisz minden a mi okulásunkra íratott meg. Mit tanulhatunk a mai felolvasott Ige kapcsán? Elsősorban azt, hogy mire hívta fel az ember figyelmét Isten egykoron és ma, majd az áll előttünk, hogy mi volt ezekre az általános reakció, míg végül mindezek következményével szembesülünk.

Bár a fejezetből két verset emeltünk ki csupán, de érdemes együtt látnunk az egykori eseményeket. Azzal kezdődik ez a fejezet, hogy felhangzik a kiáltás: „fussatok ki Jeruzsálemből!” Azért szólt így a figyelmeztetés, mert észak felől érkezett a veszedelem, az ellenség.

Ma is valami hasonlóra figyelmeztet bennünket az Úr. Egyrészt figyelmezteti a hitetleneket, hogy ha nem akarnak ezzel a világgal együtt pusztulni, fussanak ki belőle. Persze nem szó szerint kell ezt érteni, mert hova futhatnának ebből a világból? Szívükben kell mindennek megtörténnie, azaz szívügyükké kell váljon az új életforma. A figyelmeztetés másik címzettjei pedig Isten gyermekei, akiknek megromlott vallásosságukat kell hátuk mögött hagyniuk.

Jeruzsálem mindkettőt jelenti, az istentelenek táborát és a megromlott vallásosságot. Az Úr itt arra figyelmeztet, hogy mindkettőnek azonos az ítélete: a pusztulás. Ezért szól így a parancs: „fussatok ki belőle.” Hogyan lehetséges mindez? Megtéréssel és újjászületéssel, azonban itt nem csupán a külsőségeken van a hangsúly. Ez a szívben való elszakadást és a teljes szívvel Istenhez való ragaszkodást jelenti. Vajon fog ez nekünk sikerülni, vagy olyan erősen kötődünk e világhoz, hogy nem tudunk az Isten országának dolgaira koncentrálni? Függőségben élünk, a bűn függőségében, és ebből kellene szabadulnunk!

Látszólag lehetetlen, mert minden nap a világ mámorától újra meg újra megittasodunk, elveszítjük a fejünket és a mélybe zuhanunk. Kérdés: jó ez így nekünk? Megfelel számunkra ez a kettős élet és az, hogy még mindig nem döntöttünk, hogy melyik úrnak szolgálunk. Jézus így figyelmeztet: nem szolgálhattok két úrnak, nem köteleződhettek el a jó és a rossz irányába is egyszerre!

A döntés meghozatala a legnehezebb mindaddig, amíg hiszünk a szétdobálónak, hogy nem kell olyan nagy ügyet csinálni abból, amire Isten figyelmeztet. Láthattuk a bűneset kapcsán, hogy hova vezetett mindez.

Így folytatódik a figyelmeztetés: „térj eszedre Jeruzsálem, hogy el ne szakadjon tőled a lelkem!” Isten arra figyelmezteti népét, hogy ha minden így marad, ha semmi sem változik, ha a nép nem változtat az életvitelén, akkor nem maradhat többé velük, és az szörnyű következményekkel jár, mert akkor egészen testközelből megismerik mi is az igazi pusztulás. Vajon ki akarjuk hívni magunk ellen az Úr haragját, kíváncsiak vagyunk milyen lesz akkor, ha valóban beköszönt a pusztulás? Ne ingereljük ezzel az Istent! Ne provokáljuk Őt!

Ezek után következik a felolvasott Ige figyelmeztetése: „Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!”

Történt már meg veled, hogy eltévedtél, letértél a jó útról és olyan helyen kötöttél ki, ami félelmet gerjesztett benned? Mit tettél? Kérdezősködtél a jó út felől? Bizonyára, ha volt kitől! Manapság egyre többen tévednek el és egyre kevesebben emlékeznek már a helyes ösvényre! Hova vezet ez az élet, aminek útján járunk éppen most? Feltetted már a kérdést?

Akik az Úréi, azok tudják, hogy csak egyetlen út van, egyetlen ösvény, ami az életre visz és nem a pusztulásba vezet: Jézus Krisztus. Nem rég hallottunk erről tanítást. Sokan tudjuk azt is, hogy milyen könnyen le lehet térni az útról, s ha letértél, milyen hamar el tudsz veszni!

Hol találod meg a te nyugalmadat, mikor lehetsz úgymond valóban nyugodt? Ha ezen az úton vagy, ha rajta vagy, ha Krisztusban vagy és Ő benned van. Akkor nincs okod a félelemre. Az út megtart és hazavezet téged, haza a te Uradhoz.

Sok ember felé hangzik ma ez a figyelmeztetés, olyanok felé, akik csak a maguk által megszabott úton akarnak járni. Mennek a maguk feje után, s nem számít, hogy hányszor figyelmeztették már ennek az önző útnak a veszélyére, mert megmakacsolták magukat, akár egy öszvér. Hány ilyen életet látunk? Vajon tudunk tenni valamit?

Ha valaki nincs jó úton az nyughatatlan, ha nem jó irányba halad az élete azt ő maga is megérzi, még akkor is, ha ezt nem hajlandó beismerni a hozzá legközelebb állóknak sem. Ilyenkor nem segít semmi, minden pótszer csak kábítószer, mely hamis érzetekkel feledteti velem a valóságot.

Egy út vezet a nyugalomba, ezért szól ma így Isten: „kérdezősködjetek a régi ösvény felől!” Milyen sokan kerülnek olyan helyzetbe, amikor már szégyellnek segítséget, útbaigazítást kérni. Inkább mennek tovább a szakadék felé, de akkor sem kérnek útmutatást, mert a büszkeségük, a makacsságuk nem engedi meg. Vajon hány gyermek tért már le az atyák helyes útjáról? Nem csoda, ha nyughatatlan ez a világ, s mindenki a helyét keresi, csak nem találja, mert rossz helyen keres.

Isten ma is sokakat figyelmeztet, nem feltétlen egy-egy Ige által, mert nehéz lenne így azokat elérni, akik se templomba nem járnak, se Szentírást nem olvasnak. Hogyan szól akkor Isten ezekhez az emberekhez? Különböző körülmények, nehézségek, szorongattatások által. Vajon hányan hallják, veszik észre a figyelmeztetést?

Mi az oka annak, hogy „süket fülekre” talál az Úr majd mindegyik figyelmeztetése sokaknál? Elsősorban a telhetetlenség. Úgy el vagyunk ezzel foglalva, hogy semmi sem számít, és semmit sem hallunk meg. Aztán csodálkozunk. Istennek meg vannak az eszközei arra nézve, hogy bárkit bármikor megállítson, és arra kényszerítsen, hogy meghallja azt, amit addig nem hallott.

Isten figyelmeztetésére, hogy menjenek és kérdezősködjenek a régi ösvény felől, valamint figyeljenek a kürt szavára, egyforma volt a reakció: nem megyünk, nem figyelünk! Mint valami csintalan gyermekek. Ez nyílt lázadás és szembefordulás Istennel szemben. Ez jellemez bennünket a kezdetek óta. Van egy nagy hitetőnk, aki mindig szembe fordít az Úrral.

Elgondolkodtál már azon, hogy mi lesz a sok nemnek a következménye? A kisgyermek is ezt a szót tanulja meg a leghamarabb, és milyen ideges a szülő, ha mindenre azt mondja a gyermek, hogy nem. Meg is lesz a böjtje az ilyen viselkedésnek. A szülő büntet. Vajon Isten a végtelenségig elnézi, hogy feleseljünk Neki. A végtelenségig karba tett kézzel nézi, hogy sokan hogyan rohannak a saját vesztükbe.

Senki ne álltassa magát, hogy ő templomba jár, különb az élete, mint sokaké, mert ha nincs a jó ösvényen, akkor nem jut el soha sem az Atyához. Mindenki vizsgálja meg az ő útját és kérdezősködjön a régi ösvény felől, ami az életre visz, addig, amíg még be nem esteledik teljesen. Legyen irgalmas hozzánk a Mindenható Isten. Vezessen el mindnyájunkat a helyes útra, hogy nehogy a saját vesztünkbe rohanjunk. 

Pataki Levente

Read 2373 times Last modified on Sunday, 12 March 2017 08:20
TOP
Látogatók