DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
October 2017
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Sunday, 02 April 2017 06:37

A rejtőzködő Jézus

Rate this item
(0 votes)

1Ítélj meg engem oh Isten! és oltalmazd meg ügyemet az irgalmatlan nemzetség ellen; az álnok és hamis embertől szabadíts meg engem.

(Zsolt 43,1)

 

59Erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.(Jn 8,59)

Míg böjt negyedik vasárnapjának feliratában az örvendezésre való felszólítás kapott hangot, - „Örvendezzetek Jeruzsálemmel - addig ma, böjt ötödik vasárnapján a szenvedésé a főszerep. Szenvedés vasárnapjának vagy Feketevasárnapnak is nevezik ezt a napot, melynek felirata a 43. zsoltár első verse –„ Ítélj meg engem oh Isten…”

Ehhez a naphoz számtalan hagyomány kötődött. Többek között arról is olvastam, hogy régen Kalotaszegen ezen a napon vették elő a fekete szőtteseket és öltöztették fel velük a tiszta szobát. A régiek ezzel is készültek a legnagyobb ünnepre, Jézus szenvedésére és halálára.

Katolikus testvéreinknél ezzel a vasárnappal minden templomban a feszületeket és Jézus képét fekete lepellel borították be, a szomorúság jeleként, hogy közeleg nagypéntek, innen a Feketevasárnap elnevezés is.

Máshol ezen a napon tették rendbe a sírokat, sok helyen pedig fekete gyászruhában mentek templomba.

Ez a vasárnap a szenvedés időszakának, Jézus szenvedésének a kezdete. A zsoltár szavait olvasva, mintha magát Jézust hallanánk fohászkodni az Atyához saját népének igazságtalan ítéletével szemben.

Ennek a zsoltárnak a tartalma találkozik a mára kijelölt evangéliumi üzenetben, János evangéliumának 8. fejezetében, ahol a zsidók izzó gyűlöletével és vádaskodásával, valamint kődobálásba torkolló haragjával éles ellentétben állnak Jézus tiszta szavai. Ismét Jézus keresztje magasodik előttünk, amiben ott látjuk nem csupán az akkori kor gyűlöletét, hanem a mai ember istentelenségét is. Amikor a ma embere elolvassa mi is történt egykoron Jézussal a templomban, megbotránkozik. Vajon változott-e a világ, s benne az ember? Ki kell mondanunk, ma sem jobb a helyzet, nem vagyunk szerencsésebb helyzetben.

Egy igen csak kiéleződött párbeszéd kellős közepébe csöppenünk, ami Jézus és a farizeusok között zajlik. Egy nem mindennapi vitának lehetünk a fültanúi, aminek a színhelye Isten háza, a zsinagóga. Sok vita mély nyomot tud hagyni az életünkben, de ha ennek színhelye maga a templom, akkor az egy életre belénk ívódik. Sokan egy templomi vita, egy a lelkésszel történt összetűzés végett talán soha nem tudták átlépni Isten házának küszöbét. Vajon milyen teherként hordozták ott és akkor az emberek, hogy olyan messzire mentek a Jézussal való vitatkozás terén?

Ebben a párbeszédben Jézus leleplezi a zsidó vezetők és írástudók önámítását. Mielőtt legyintenénk, hogy ez megint egy tőlünk távol eső történet, amihez semmi közünk sincsen, tartsunk önvizsgálatot: valóban függetleníteni tudjuk magunkat ettől a témától?

Olyanokat látunk itt Jézussal szemben megnyilvánulni, akik meg vannak győződve arról, hogy Ábrahámtól való származásuk mindenek fölé emeli őket. Még Jézus fölé is.

Ismerős számodra ez az öntelt gőg, amikor az őseiddel való dicsekedéssel akarsz mások fölé nőni? Az én nagyapám lelkész volt…az enyém gondnok…az én dédapám építtette a templomot…tudnám folyatatni a sort, de nem teszem, csupán érzékeltetni akartam, hogy mire is gondoltam.

Mivel vág vissza Jézus: ha ti valóban Ábrahám fiai volnátok, akkor úgy cselekednétek, ahogy ő cselekedett, de ti meg akartok ölni! Ábrahám engedelmes és alázatos volt, ellenben az ő leszármazottjai távol állnak ettől. Ezek az emberek bár Ábrahámra hivatkoznak, de ők maguk, magatartásuk teljesen távol áll attól.

Manapság velünk is megesik, hogy dicsekszünk egy felmenőnkkel, de nem úgy élünk, ahogy ő élt.

Jézus vádja komoly, mint ahogy a zsidók is komolyan gondolják Jézusról azt, amit ki is nyilvánítanak. Ha ti az Atyának gyermekei lennétek, akkor szeretnétek engem. Magyarán azt hangsúlyozza itt ki, hogy nem lehet az Ő megkerülésével az Atyát szeretni. Sok esetben mi is büszkén valljuk, hogy keresztyének vagyunk, de sajnos az, ahogyan élünk, ahogyan egymáshoz viszonyulunk, az mindenben ellentmond annak, hogy bármiféle közünk is lenne Krisztushoz.

Ilyen értelemben semmit sem használ a büszke reformátusságunk, ha azt csupán hangoztatni tudjuk, de amikor meg kellene élnünk az állandó megújulást életünkre nézve, akkor ismételten csak elvicceljük a dolgot, mondván: nem kell mindent olyan komolyan vennünk. Minden ilyen esetben megbicsaklik a hitünk, s minden elnevezés csupán külső mázzá lesz igazi tartalom nélkül.

Jézus szinte megnémítja vádlóit akkor, amikor azt mondja nekik: „kicsoda bizonyíthat rám bűnt? Ha pedig igazságot szólok, miért nem hisztek nekem?” Az Úr meg tud bennünket ítélni, de te hogyan bizonyíthatsz Reá bűnt? Nem csoda, hogy e szavak megnémították a hallgatóságot!

Ki az, aki ismeri a Jézus hangját és figyelmez is arra? Aki Istentől van. Tudod mit jelent mindez, amit ott Jézus mond a zsidóknak? Azt, hogy aki nem hallgat reá, az valaki másra hallgat, az Isten ellenségére. Te kire hallgatsz? Meghallod-e, megszívleled-e, amit Jézus mond és tanít neked? Nagyon hangsúlyos kérdések ezek.

Olyan ez, mint amikor valaki azzal dicsekszik, hogy neki magyar volt az édesanyja, s amikor magyarul szólsz hozzá, az nem ért egy szót sem. Sajnos nem egy ilyen esettel találkoztunk már, s szinte felháborodtunk. De mi van akkor, amikor már mi sem beszéljük a Jézus nyelvét? Ilyenkor nem botránkozunk meg, hogy már csak névlegesen vagyunk keresztyének?

Vajon hányan beszéljük még Jézus nyelvét, az Ige nyelvét?

Ahogy előbbre haladunk ebben a párbeszédben azt érzékeljük, hogy a feszültség nőttön-nő, Jézus és a zsidók között. Sőt lassan átcsap heves gyűlöletbe a farizeusok részéről. Ebből is látszik, hogy nem egy nyelvet beszélnek. Bár egyre nagyobb támadás kereszttüzébe kerül Jézus, Ő azonban nem azt a stílust veszi fel, amit a másik tábor. Milyen jó lenne ezt megtanulni Tőle. Esett már meg veled, hogy valaki kitámadott és te lesüllyedtél az ő szintjére? Velem sajnos megesett és nagyon szégyelltem magam.

Jézust elkezdik támadni a származása felől: te nem is vagy zsidó, hanem samaritánus. Ezt mai szóhasználattal így lehetne visszaadni: eretnek, hittagadó, tisztátalan. Majd azzal vádolják, hogy démon van Benne.

Ismerős a kép, amikor habzó szájjal becsmérelnek téged, s minden vágyuk, hogy kihozzanak a sodrodból. De Jézus mindvégig higgadt marad, és éppen ez a higgadtság lesz az, amivel ellenfeleit felingereli. Ez vezet majd oda, amiről itt olvasunk, hogy meg akarják kövezni, azaz ölni Őt. Amikor ismét Ábrahámról kezdenek vitázni, Jézus egy olyan kijelentést tesz, amivel betelik a pohár a farizeusok oldalán: „mielőtt Ábrahám lett volna, Én vagyok!” Ez az a kifejezés, amivel Jézus azonosul az Atyával, ezt egy másik helyen így foglalja össze: „én és az Atya egy vagyunk!

Ez a pillanat a történet tetőfoka: itt két dolog lehetséges. Leborulni Jézus előtt és felismerni, amit annak idején Péter is felismert – Te vagy az élő Istennek Fia – vagy pediglen ennek az ellenkezője: az életére támadni. A zsidók nem azt a nyelvet beszélték, mint Jézus. Nem a szeretet nyelvét, hanem a gőgös, felfuvalkodott önteltség nyelvét.

Ekkor követ ragadtak, hogy megdobálják. Hányszor ragadtunk mi is követ, büszke magyarokként, keresztyénekként, reformátusokként egy másik embertársunkra, s köveztük meg indulatos szavainkkal.

A történet egy fájdalmas képpel zárul. Amikor az életére törnek, Jézus kimegy a templomból. Van ennek a mozzanatnak egy mai olvasata Gyökössy Endre szerint: „jaj annak az egyháznak, annak a gyülekezetnek, ahol Jézus rejtőzködik, ahol nem található…bár nevét emlegetik és folyik az évszázados liturgia…csak éppen Jézus nem található benne. Talán valahol ott van még egy imatöredékben, a liturgia egy részletében, de már nem él, már csak modern ikon, már elrejtőzködött Jézus.”

Sokat panaszkodunk, hogy az emberek nem járnak templomba. Némiképp ismerjük ennek a diagnózisát is, különféle receptekkel próbálkozunk, hogy embereket hozzunk be és mozgassunk meg az egyházban. Sok a színészkedés e téren!

Ugyancsak Gyökössy mondja: „Ahonnan Jézus kimegy, oda miért mennének be az emberek? Embert látni? Embert hallani? Nincs abból már elegük? Nem éppen azért megyünk, hogy ne embert lássunk és halljunk, hanem Jézust magát? De hogyan láthassuk, ha előbb elrejtőzik, majd végül kimegy?”

Imádkozzunk azért, hogy legyen jelen közöttünk, mi pedig ismerjük fel, ahogy Péter is: Te vagy az élő Isten Fia.

Pataki Levente

 

 

  

Read 1935 times
TOP
Látogatók