DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
October 2017
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Sunday, 30 April 2017 06:44

Te kitől veszel példát?

Rate this item
(0 votes)

Ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. 21Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: 22ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, 23mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. 24Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. 25Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.(1Pét 2,20b-25)

Ahogy a böjti vasárnapok, úgy a húsvétot követő vasárnapok is, a hagyomány szerint egy-egy elnevezéssel bírnak, mely elnevezéseket rendszerint egy zsoltárvers kezdősora adja. Mai vasárnapunk az „isteni irgalmasság” elnevezéssel bír, de lehet még „isteni szeretetnek” is fordítani, ahogy az előttünk áll a Zsolt 33,5-ben: „Az Isten szeretetével telve van a föld.”

A mára kijelölt ige középpontjában az az isteni irgalmasság és szeretet áll, ami az ember számára Jézus Krisztusban válik megismerhetővé és megtapasztalhatóvá, Akinek sebei, szenvedései által gyógyultunk meg. Az apostol itt azt fogalmazza meg, hogy Jézus milyen példát hagyott ránk nézve az Ő követését illetően. A mindenkori tanítványok hajlamosak voltak és ma is hajlamosak arra, hogy csak azt lássák meg ebből a példából, s csak azt vegyék komolyan, aminek megélése nem ütközik különösebb akadályokba. Nem szeretjük az akadályokat.  A káté tanítása villan be számomra Jézus földi életét illetően, amit a szenvedés fémjelez. Magyarán ha Krisztusra tekintek, akkor a szenvedő szolgát látom a szemeim előtt. Azt, aki értem és érted szenvedett el szidalmakat, igazságtalanságot, rágalmazásokat, bántalmazásokat. Vajon mennyit hajlandó a mai tanítvány elszenvedni Krisztusért?

Jézus értünk történt szenvedésével keveset foglalkozunk, - többnyire nagypénteken kristályosodik ki előttünk a kereszt képe, és akkor is csak az istentisztelet erejéig - a saját szenvedésünket pedig legtöbb esetben nem értjük. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ebből az apostoli figyelmeztetésből ne halljuk ki azt, hogy Isten előtt kedves az, aki az Ő nevéért szenved ebben az életben, magyarán pofonok érik minden irányból Krisztusért, hitéért, meggyőződéséért. Sok esetben küzdünk annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy miért kell nekünk, úgymond hívő, templomos embereknek szenvedést elhordoznunk?

Nem véletlen húztam az előbb alá azt a tényt, hogy még mi is, a Jézushoz közel állók, szelektíven hallgatjuk mindazt, amit reánk testált az Úr. Úgy vélekedünk, hogy akik életüket szorosan összekötik Vele, azok mentesülnek már itt e földi életben minden szenvedéstől, minden pofontól. Elfelejtjük azt, hogy Jézus ezt sehol sem ígérte az Őt követőknek, éppen ellenkezőleg, beszél azokról a komoly pofonokról, amik az övéire várnak.

Péter apostol arra tanítja a mindenkori húsvét utáni nemzedéket, hogy miként vélekedjen a szenvedésről, a saját szenvedéséről. Mintha csak arra buzdítana mindenkit, hogy törődjön többet azzal, hogy másokkal jót tegyen, és ne állandóan a saját sérelmeivel legyen elfoglalva. Ez az egész remekül nyomon követető Jézus Péterrel folytatott beszélgetésében, ahol a feltámadt Úr azzal a Péterrel folytat eszmecserét, aki minden bizonnyal szenved attól a tehertől, amit magával cipel a tagadás hajnalától. Jézus segít neki tovább lépni ebből az állapotból úgy, hogy tisztázza vele: ha valóban szeretsz engem, akkor legeltesd az én bárányaimat. Tégy jót velük. Lépj tovább a történteken, ne emészd magad.

A húsvét megújulást hoz a tanítványok életében. Ahhoz, hogy ez a megújulás életük részévé váljon, szükségük van a személyes istenmegtapasztalásokra. Vajon mi ma hol tartunk? Siránkozunk azon, hogy mennyi pofon ért bennünket az életben, vagy pediglen végre volt olyan tapasztalatunk, aminek köszönhetően megújult az életünk, és tovább tudtunk lépni, mint ahogyan Péter is?

Péter levelének gondolatai mintha ennek a személyes beszélgetésnek a lecsapódásai lennének, amikor kiemeli az egykori tanítvány azt, hogy mennyire fontos a Krisztusban váltságot nyert, a meggyógyult embernek eltemetnie a régi életét, a rossz szokásait, és megújulva továbbhaladnia az úton. Hozott-e megújulást, új felismerést az életünkben ez a húsvét? Rádöbbentett-e arra, hogy addig nem lesz nyugtunk, míg el nem hagyjuk a régi, biztonságosnak tűnő, de a halálba torkoló életformánkat?

Az eredeti szövegben az áll, hogy Isten előtt kedves az, ha követői csendben tűrik az arcul csapásokat, a pofonokat. Milyen érthetetlen az, amiről itt Péter beszél, nemde? Mitől lenne ez jó, kedves az Istennek? Tisztázzunk valamit. Isten előtt kedves, ha te tudsz tűrni Érte! Szenvedés és szenvedés között különbség van, mert nem mindegy, hogy valaki a saját maga butasága miatt szenved, vagy pediglen Istenbe vetett hitéért és meggyőződéséért!

Valljuk be őszintén, hogy az életben sok olyan pofon ért már bennünket, ami néha még fel is ébresztett, rádöbbentett az igazságra. Amikor az ember állandóan csak a szenvedéseit ecseteli, akkor gyakorta megesik, hogy egy kicsit eltúlozza az igazságot. Nem kell állandóan a sérelmeinkkel foglalkozni és siránkozni miattuk, mert akkor nem lesz tovább lépés. Milyen jó lenne egészen egyszerűen megtanulni azt, hogy hogyan lehet ezeken úgy túllépni, hogy ne mindig magammal legyek elfoglalva, hanem figyeljek oda a másikra is.

Nem kérdés, hogy ha Krisztus felől vizsgálgatjuk a mi keresztyénségünket, akkor az rengeteg kívánni valót hagy még maga után. Sokat kell még tanulnunk Tőle, aki úgy jutott dicsőségre, hogy közben nem átkozott, nem szidalmazott másokat, hanem mindent az igazságosan ítélőre bízott. Péter itt azt próbálja meg számunkra kihangsúlyozni, hogy ha Jézus így ment a mennybe, akkor számunkra sem létezik más lehetőség. Vajon sikerül-e magunkra öltenünk a Krisztus „ruházatát” vagy pedig úgy érezzük, hogy számunkra mindez borzasztóan kényelmetlen, nem ránk szabták, nem a mi méretünk. Vagy rettenetesen szorít vagy pediglen túl nagy, túlméretezett mindez.

Jézus példája mutat rá arra, hogy másként is lehet élni, mint álnokságban, gyalázkodásban, fenyegetésben. Legtöbbször csak hallgatjuk a Hegyi beszédben megszólaló Krisztust, aki új megvilágításba helyezi számunkra a Törvényt, ám amikor az elméletet gyakorlatba kellene ültetnünk, akkor döbbenünk rá arra, hogy zsidóbbak vagyunk a zsidóknál, mert mi is a szemet-szemért elve alatt éljük az életünket. De hol van ma a Krisztus példája, amit Péter felmutat? – kérdezem mindenekelőtt magamtól.

Az a baj velünk, hogy van egy elméleti keresztyénségünk, ami nem találkozik a gyakorlati keresztyénségünkkel. Elég sok az ellentmondás az életünkben, ami sok esetben oda vezet, hogy megkérdőjelezik a hitelességünket vagy azzal vádolnak, hogy bort iszunk lés vizet prédikálunk.

Ha valaki úgy gondolkodik, hogy az őt ért sérelmet, pofont visszaadja, akkor azzal rendszerint az történik, hogy az mindig nagyobb lesz, mint maga a sérelem. A bosszú sok esetben túlméretezett azok részéről, akik még a mózesi törvényt is félreértelmezik, mert a szemet-szemért elve nem arra hatalmaz fel engem, hogy minden engem ért sérelmet nyugodtan meg lehet torolni, mert ehhez jogom van. Minél tovább készülök arra, hogy visszaadjam a másiknak, amit nekem kellett előzőleg elszenvednem, annál nagyobbat fog csattanni. Jézus azonban nem erre adott példát. Ő némán tűrt értem, némán tűrte azokat a pofonokat, amiket nekem kellett volna elszenvednem. Milyen a mi tűrőképességünk?

Jézus példája arra mutat rá, hogy ki kell gyógyulnunk ebből a káini szemléletből, ahol mindig ferde szemmel nézek az embertársamra, ki kell gyógyulnom a fenyegetésből, rágalmazásból, átkozódásból. Ezek juttatják a keresztre Jézust! Amikor ezek az indulatok uralkodnak el bennünk is, akkor az könnyen vezet a másik halálához. Mentsen az Úr bennünket ettől!

A húsvét után élőknek engedniük kell, hogy Jézus újjá teremtse őket. Nem élhetek a régiek szerint. Le kell tudnom vetkőzni mindazt, ami semmire sem képes csak arra, hogy a másikat végleg eltiporja, félretegye, ellehetetlenítse, megölje.

Péter beszél a húsvét előtti ember állapotáról és egy képpel él: olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok. Az ilyen ember veszélynek van kitéve, mert elszakadt a nyájtól, az otthontól és mindattól, ami biztonságot nyújthat számára. Nincs életveszélyesebb állapot az eltévedt ember állapotánál, akinek se Istene, se hazája. Könnyen vezethet ez az út a kárhozatra, a teljes elveszettség állapotába.

Péter arra figyelmeztet, hogy elég volt a tévelygésből. Ha végre felismerjük, hogy az Ő sebei gyógyírt jelentenek számunkra, akkor vessünk véget annak az életformának, ami a kárhozatra viszen, és térjünk meg mi is lelkünk pásztorához és gondviselőjéhez. Ebben az irányváltásban segítsen meg minket az Úr!

Pataki Levente

Read 1606 times
TOP
Látogatók