DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
October 2017
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Sunday, 23 July 2017 06:52

Ártatlan ember imádsága

Rate this item
(0 votes)

1Dávidé. Uram, szolgáltass nekem igazságot, mert feddhetetlenül éltem, az Úrban bíztam ingadozás nélkül!

2Vizsgálj meg, Uram, és próbálj meg, kutasd át szívemet-lelkemet!
3Mert hűséged szemem előtt van, igazságod szerint járok-kelek.
4Nem ülök hitvány emberek közé, alattomosokkal nem járok együtt.
5Gyűlölöm a gonoszok társaságát, nem ülök le a bűnösök közé.
6Ártatlan vagyok, megmosom kezemet, úgy járom körül oltárodat, Uram,
7hangos hálaéneket zengve, felsorolva sok csodatettedet.
8Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét.
9Ne ragadd el lelkemet a vétkesekkel, életemet a vérontókkal együtt,
10akiknek a keze tele van gyalázattal, jobbjuk megvesztegetéssel.
11Hiszen én feddhetetlenül élek, válts meg, és könyörülj rajtam!
12Lábam biztos talajon áll, áldom az Urat a gyülekezetben.

(Zsolt 26)

A mára kijelölt igék közül a Zsoltárok könyvét választottam alapigeként, s mindjárt annak feliratát olvasva – ártatlan ember imádsága - igencsak elgondolkodtam. Beszélhetünk-e ártatlan emberről a paradicsomi bűneset után, hiszen már gyermekként megtanultuk, hogy minden ember bűnben fogantatott és született, és ezt egyedül ősszüleinknek köszönhetjük? Kétlem, hogy e zsoltár címadója, - bárki is volt az - ne lett volna ezzel tisztában. Úgy vélem, hogy ha őszintén most önmagunkba tekintünk, s nem azzal leszünk elfoglalva, hogy mint egy matematikai tételt, azt bizonygassuk, hogy ilyen ember nem is létezik, akkor egy kicsit magunkra ismerünk ebben az emberi imádságban.

Egyik lelkipásztor testvérünk így fogalmaz e zsoltárral kapcsolatosan: „ez a zsoltár olyan embernek az imádsága, aki úgy látja, hogy méltatlanul szenved. Úgy látja, Isten nem különbözteti meg őt, aki igyekezett mindenkor Isten igaz ismeretének az útján járni, azoktól, akik hivalkodva, hitetlenül járnak körülötte.” Csak azért idéztem ezt a gondolatot, hogy érthetőbbé tegyem az előbbi állításomat, így ebben az imádságban sokan magunkra ismerünk. Ki ne méltatlankodott volna már az Úr előtt, s ki ne kereste volna az igazságot. Mintha az imádság első sorában ezt az emberi kiáltást hallanánk: „ez nem igazság, Uram!” Vajon hányszor perlekedtünk már hasonlóképpen sorsunk, életünk folyása vagy éppen a kilátástalannak tűnő jövőképünk miatt?

Hallgassunk most bele ebbe az emberi monológba, persze annak tudatában, hogy bár itt nem érkezik válasz Istentől, de az egészen biztos, hogy nem marad megválaszolatlan ez a fohász.

Az imádság mindjárt egy kéréssel indul, amely kérésből arra lehet következtetni, hogy emberünket igazságtalanság érte, s ezért most az Urat kéri fel, hogy legyen az ő életének döntő bírója: „szolgáltass nekem igazságot.” Bölcs ember az, aki ha sérelmek érik, nem világi bíróhoz, hanem az egyedül igazságos és megvesztegethetetlen, megvásárolhatatlan döntő bíróhoz fordul. Ha figyelmesen nyomon követjük a felsorolt okokat, akkor rádöbbenünk arra, hogy ilyen „váddal” nem lehet világi bírósághoz fordulni. Emberünknek Istennel van rendezni valója.

A Károli féle fordításban egy egészen más kifejezéssel találkozunk: „ítélj meg Uram.” Magyarán, mérje fel emberünk életvitelét és döntsön igazságosan a felől, hogy mit érdemel.

Mit tud ez a mi emberünk felhozni a mentségére? „Feddhetetlenül éltem, az Úrban bíztam ingadozás nélkül.” A zsoltáros egyetlen mentsége azzal az igazságtalansággal szemben, amit el kellett szenvednie földi léte során, az ártatlanság és az Istenbe vetett megingathatatlan bizalom.

Kíváncsi lennék most arra, hogy ki mit gondol erről az imádkozó emberről? Feddhetetlenül éltem, nem inogtam meg, ártatlan vagyok…bennem elsősorban egy „szent irigység” szólalt meg: de jó lenne, ha én is el tudnám mondani, hogy még egyszer sem inogtam meg hitemben, és ártatlan vagyok. De az a helyzet, hogy nem állíthatom mindezeket önmagamról.

Figyeljük csak meg, hogy mi a következő gondolata az imádságnak: „vizsgálj meg Uram, és próbálj meg, kutasd át szívemet-lelkemet.

Nem kevesebbre vállalkozik a zsoltáros, mint arra, hogy jelentkezik az áldott Orvosnál egy rutinvizsgálatra. Tégy velem, amit jónak látsz. Egészen vizsgálj meg engem, tetőtől-talpig, a szívemet és a lelkemet. Egyedül Isten képes arra, hogy a lelkünkbe lásson. A mai orvostudomány már beleláthat a szíveknek és a veséknek a mélységébe, de senki sem képes annyira az emberbe nézni, mint Isten. Egyedül Ő képes arra, hogy pontos képet adjon az emberi lélekről. Híres lélekbúvárjaink a nyomukba sem léphetnek a Teremtőnek.

Mire enged bennünket következtetni mindez? A zsoltáros őszinteségére. Ha az Úr átvilágítja ezt az embert a szívétől a lelkéig, akkor egészen bizonyosan napvilágra kerül a pontos isteni diagnózis, amit majd a Vizsgáló egybevet a vizsgált beteg által állítottakkal. Magyarán fény derül arra, hogy mennyire volt igaz és őszinte az a vallomás és egyetlen mentség, amit a zsoltáros felvetett: feddhetetlen élet, megingathatatlan hit. Amikor a sportolók egészségi állapotát vizsgálják, akkor különböző terhelésnek teszik ki őket. Zsoltárosunk arra bíztatja az Urat, hogy tegye próbára, terhelje meg életét – Károlinál ezt olvassuk: „kísérts meg…

Vajon mindezek ismeretében fel mernéd-e ajánlani a vesék vizsgálójának, hogy tegyen próbára téged és a hitedet? A zsoltáros ugyanis ezt teszi, ami valóban arról árulkodik, hogy ez az ember biztosan áll a lábán, vagy legalább is a hitében. Mennyire biztosan állunk mi a hit lábán? Lehet, ma még azt érzed - semmi sem tántoríthat meg – de vajon, ha holnap nagy vihar kerekedne, akkor is ilyen biztosan állnál?

Zsoltárosunk látószögében ott van örökké Isten hűsége: „hűséged szemem előtt van.” Vajon mi is látjuk az Ő irántunk tanúsított hűségét, vagy ha egy kicsit döcög életünk szekere, akkor rögvest megkérdőjelezünk mindent?

Ezt követi egy hosszas felsorolás, - mintha Istent emlékeztetni kellene – arra nézve, hogy mit nem cselekszik soha zsoltárosunk: „nem ülök hitvány emberek közégyűlölöm a gonoszok társaságát.” Elgondolkodtam, s hirtelen a Heidelbergi káté egyik tanítása jutott eszembe: „…ezekben a rettenetes bűnökben még elhallgatással vagy eltűréssel se vegyünk részt…”(H.K. 99.k.) Milyen sokszor elhallgatjuk és eltűrjük a gonoszok társaságát. Most azonban mondhatná valaki, hogy Jézus is közösséget vállalt a hitvány emberekkel és a gonoszok társaságával. Éppen ezért támadták Őt állandóan az ellenségei. Csakhogy Jézus úgy állt szóba ezekkel az emberekkel, hogy közben nem fertőződött meg a bűnnel, hanem megszabadította őket attól. Isten népének azért ajánlott az ilyen társaságok elkerülése, mert hajlamos arra, hogy megfertőződjék bűneiktől.

Ismét visszatér az ismerős kép – „ártatlan vagyok, megmosom kezemet, úgy járom körül oltárodat.” Uram, nem vállalok közösséget azokkal, akik bemocskolják neved, akik szégyent hoznak Rád, semmi közöm hozzájuk. Ne is emlegess engem egy lapon velük. Vajon mi is ezt mondjuk, de csak szóval valljuk, a valóságban ellenben nem igazán gyakoroljuk mindezt, azaz egy kicsit belefolyunk a világi mocskos életbe?

A zsoltáros egy templomos ember, akinek fontos, hogy újra meg újra ott lehessen az Úr dicsőséges lakhelyén. Fontos számára a személyes kapcsolat, aminek egyik része az istentisztelet maga, ez az egész azonban nem csupán életének egy ünnepi ruhába való öltöztetése. Számodra mit jelent az istentisztelet maga? Hogyan éled meg annak perceit? Megtörténik-e a személyes találkozás, vagy olykor elmarad? Ki tudod-e tágítani az istentisztelet idejét mondjuk az egész életedre? Az élet istentiszteletét éled-e vagy azt a bizonyos egy órás heti, havi vagy netalán évi egy alkalmat, amikor folyton arra gondolsz, mikor lesz már vége és mit is keresel te tulajdonképpen a templomban?

Végül az ima egy újabb kéréssel zárul: „ne ragadd el lelkemet a vétkesekkel együtt…válts meg és könyörülj rajtam!” Annyi mindenért szoktuk kérni az Urat, annyi mindenre van igényünk, de vajon eszünkbe jut néha a legfontosabb dolog is: üdvösségünk kérdése? Szoktunk-e ezért is imádkozni: tarts meg Uram, Istenem?

Egy hitvallással zárul a zsoltár: „lábam biztos talajon áll…” Mintha azt fogalmazná itt meg emberünk: tudom kinek hittem. Vajon te is el tudod mondani mindezt? Tudod, kiben hiszel? Áldjad te is az Urat hűségéért, kegyelméért, szeretetéért.

Pataki Levente

Read 1164 times
TOP
Látogatók