DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
December 2017
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Sunday, 13 August 2017 06:51

Dicsőítsétek velem az Urat!

Rate this item
(0 votes)

1Dávidé, mikor elváltoztatta értelmét Abimélek előtt, és mikor ez elűzte őt és elment.

2Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!
3Dicsekedik lelkem az Úrban; s hallják ezt a szegények és örülnek.
4Dicsőítsétek velem az Urat, és magasztaljuk együtt az ő nevét!
5Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem.
6A kik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul.
7Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt.
8Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket.
9Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik.
10Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk.

(Zsolt 34,1-10)

Az utóbbi hetekben még inkább arra összpontosítok, hogy az általam használt bibliaolvasó kalauzban szereplő napi igéken keresztül, hogyan szólít meg Isten. Boróka lányunk gerinc műtétjére készülünk. Sokan bátorítanak, imádkoznak, biztosítanak arról, hogy lélekben mellettünk állnak, mégis mind ezek mellett a legfontosabb az, hogy Isten milyen szavakkal áll mellénk, mire figyelmeztet. Ez a mai ige is így került figyelmem középpontjába. Nem én választottam tehát, hanem ő engem. És hiszem, hogy e szavak által akar ma Isten szólni nem csupán hozzám, hanem hozzátok is.

Vajon mit mond nekünk Isten?

Ezt a zsoltárt egy ember különös élethelyzete szülte. Olyan, amilyenben már sokan voltunk. Egy szorult helyzet, menekülés, félelem írta e sorokat, amelyek Isten szabadítása kapcsán hagyták el Dávid száját. Az ő személyében itt egy olyan ember áll előttünk, akinek lelke úgy megáradt az istendicsőítéstől, mint tavasszal a megduzzadt folyók. Azon kezdtem el töprengeni, hogy vajon hogyan szólna ez a zsoltár, ha Dávid megkeresésére az Úr nem meghallgatással válaszolt volna, vagy ha másként járt volna el, mint ahogy azt Dávid kérte: „megkerestem…meghallgatott…minden félelemből kimentett…”

Töprengésemet egy, a napokban folytatott beszélgetés ihlette. Egy nagyon kedves barátunk arról számolt be, hogy a családjában ketten is megtagadták Istent. Mindketten gyermekkorukban komoly vallásos neveltetést kaptak, de aztán az életben jött hirtelen tragédia mindent megváltoztatott. Nem tudták feldolgozni, ami velük történt, megkérdőjelezték Isten jóságát és mindenhatóságát, majd úgy döntöttek szakítanak Vele. Ismerős ez a kép is. Sajnos sokan járnak ebben a cipőben.

Hogyan lehet egy ilyen embert visszafordítani Isten felé, aki hallani sem akar többet az üres „papolásról”? Azt hiszem az ember számára ez egy lehetetlen vállalkozás. Nem marad más eszköz, mint annak hangsúlyozása, amiről Jób is beszélt. El kell tudnom venni Istentől mindazt, amit nekem nyújt. De lehet-e áldani az Urat akkor is, ha úgy érzem valamivel megrövidített? Két féle válasz létezik erre a kérdésre: az istenfélők és az istentagadók válasza. S bár mindkét típus ugyanabból az emberből van, -  azzal a különbséggel, hogy az egyik még erősen kapaszkodik a hitébe, míg a másik el akarja felejteni, hogy valaha ő is rendelkezett vele – de válaszuk mégsem egyezik meg.

El lehetne intézni ezt a zsoltárt annyival is, hogy ilyen helyzetben könnyű volt dicsérni az Urat. De tegyük csak fel a kérdést magunknak: minden szabadítást, amit átéltünk az életben istendicsőítés követett? Amikor Jézus meggyógyította a tíz leprást, hányan is tértek vissza hozzá, hogy megköszönjék? Én egyre emlékszem. Szerintem ma sem jobb a statisztika.

Dávid itt a megmenekülést nem önmagának tulajdonította. Nem azt mondta, hogy milyen ügyes voltam, mennyire meg tudtam valósítani önmagamat, hanem teljesen egyértelmű volt számára, hogy kinek tartozik hálával. Ő nem magában bízva indult neki a nehézségek leküzdéséhez, hanem Urát kérte. Megkerestem – mondja – és meghallgatott. Ezt pedig nem tudja szó nélkül hagyni, sőt annyira telve van Isten kegyelmével, hogy mindenkit szeretne megtanítani arra, hogy miként járjon az istenfélelem útján. Ez az az állapot, amikor valaki nem tud hallgatni arról, amit vele az Isten cselekedett. Dávid talán nem is sejtette, hogy istent dicsőítő himnusza fent marad az utókor számára, s általa ma is tanítja az embereket.

Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr” – mondja. Mennyire nehéz ezt ma megláttatni az emberekkel, akiket ha megrövidít az élet, azt máris Isten kegyetlenségeként nyugtázzák, megkérdőjelezve ezzel jóságát és emberszeretetét. Bármi történik velünk, vagy szeretteinkkel, azt mi általában úgy értelmezzük, hogy Isten akarata volt. De ez egy helytelen szemlélet, ami nem engedi, hogy érezzük és meglássuk az Ő jóságát.

Van, akiknek csak egy hajszál hiányzik ahhoz, hogy elveszítsék a hitüket, és vannak szép számmal olyanok is, akiket minden próba arra tanít, hogy még jobban ragaszkodjanak Urukhoz. Így rendszerint az egyik csodálkozik a másikon, hogy a történtek ellenére, hogy tud még mindig bízni Istenben.

Ki a gazdagabb? Ki a boldogabb? A zsoltár azt mondja, hogy az, aki bízik és féli az ő Urát, mert annak nincs fogyatkozása. Mindent elveszíthetek ebben az életben, amivel ma még rendelkezem: az egészségemet, a családomat, a munkámat, de akkor leszek teljesen vesztes, ha elveszítem a hitemet Istenben. Ha elveszítem azt a biztos talajt, amire addig az életemet építettem, akkor az a lassú önmegsemmisítés útja. Még akkor is, ha nem vagyok hajlandó ezzel naponta szembenézni.

Tisztázzunk valamit. Amikor Dávid azt mondja, hogy vegyük végre észre az Isten jóságát, akkor nem azt mondja, hogy az életkörülményeink függvényében tegyük ezt. Nem ezekben fogjuk meglátni az ő jóságát. Nem a betegségben, a családi tragédiákban, a szenvedéseinkben fogunk ezekre ráismerni. Nem a körülményeink lesznek jók attól, hogy Istenre építjük az életünket, hanem a szabadításában fogjuk megérezni a jóságát. De az a nagy kérdés, hogy ha a vihar elközelít, te mit teszel? Elkezded Istent hibáztatni mindenért – „hát nem törődsz azzal, hogy elveszünk?”- kérdezték ezt a tanítványok éppen attól a Jézustól, aki azért jött, hogy megkeressen minden elveszettet – vagy pediglen összeteszed a kezed, segítséged kérsz Tőle és várod, hogy megszabadítson téged.

Lényeges az, hogy te itt és most mit válaszolsz minderre! Kiderül ugyanis az, hogy merre tartasz ezen az úton. Egy hajszál választ el attól, hogy meginogjon a hited benne, vagy pedig akkor vagy erős, amikor gyenge vagy, tudván, hogy az Ő ereje a te erőtlenséged által jut célhoz?

Ma ez az ige engem arra bátorít: mindegy, hogy mi előtt állok. Lássam és érezzem meg jóságát abban, ahogy eddig is vezette életemet a sok viharvert vitorla ellenére. Azok nem arra emlékeztetnek engem, hogy hányszor hagyott magamra és akart nekem rosszat, hanem azt juttatják eszembe, hogy milyen csodálatosan szabadított meg minden alkalommal. Ezért áldom és magasztalom ma Őt teljes szívvel és lélekkel. Dicsőítsük együtt az Urat!

Pataki Levente

Read 917 times Last modified on Sunday, 13 August 2017 06:54
TOP
Látogatók