DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
May 2018
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Sunday, 05 November 2017 07:46

Ő nem szeretne elveszíteni téged!

Rate this item
(0 votes)

Bibliaolvasás: Filippi 1,3-11

Alapige: János 6,28-29; 37-40

 

28Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? 29Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.

37Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; 38mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. 39Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. 40Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

Mivé lett az Isten képére teremtett ember? Szinte a felismerhetetlenségig eltorzult, s ha Isten magát keresi ma bennünk, igen csak elszomorodik, amikor életünket szemléli. Pedig mekkora terve volt az első emberrel, s mekkora terve volt velünk, akiket már akkor ismert, mielőtt az anyaméhben megfogantunk volna. Vajon visszatalálunk valaha Hozzá?

Meg lehet ezen a mondaton botránkozni, de ha nagyító alá tesszük életünket, az Ige nagyítója alá, akkor se te, sem én nem állíthatjuk azt, hogy minden, amit cselekszünk, Istennek tetsző dolog. Egy kicsit úgy néz ki sokak istentiszteleti látogatása, – s itt újra meg lehet botránkozni – mint azé a gyermeké, aki hétvégén alig egy órára hazafut szüleihez, de már különösen nem érdekli őt sem a szülők véleménye, sem az, hogy valamit tenni kéne a szülői ház körül. Gyorsan elfogyasztja a finom hazait, - mert arra azért még futja a drága időből, de már rohan is – mondván: no, ez is letudva, kipipálva.

Vajon nem így vagyunk néhányan a vasárnap déli egy órácskával, amit az Istenre szánunk, hogy nyugodt lelkiismerettel kipipáljuk: a kötelességünket teljesítettük? Minden bizonnyal vannak most olyanok, akik nem értik: kivel van baja az igehirdetőnek? Miért haragszik, s legfőképpen kire haragszik ennyire, hogy tűzokádó házisárkányként megéget bennünket felvágott nyelvével? Nos, szándékos volt a provokáció! Figyelemfelkeltés kívánt lenni, hogy így az elején nehogy elszenderedjen valaki, hanem döbbenjünk meg mind, elsősorban magunkon és az Istennel való kapcsolatunkon!

Boldog az az ember, akinek ma ezen a téren nincs min megdöbbennie, akinek teljesen tiszta a lelkiismerete, s úgy gondolja, minden rendjén van úgy, ahogy van.

Az emberek zöme ma is félreérti Istent és az Ő akaratát. Figyeljük meg személyes imáinkat, amikor könyörgünk valamiért, vagy valakiért. Kéréseink zöme csupán e földi életünk kereteire korlátozódik. Imádkozunk, hogy Isten adjon gyógyulást egy-egy betegségből, mentsen meg a nélkülözéstől, viseljen gondot a napi szükségleteinkre, rendelje ki mindennapi kenyerünket, öltöztessen bennünket, mint a mező liliomait. De valaha is imádkoztunk azért, hogy üdvözítsen bennünket, hogy „adjon Jézusnak minket”, hogy mi örök életet nyerjünk és, hogy Krisztus feltámasszon bennünket az utolsó napon?

Annyira földiek lennénk, hogy csak földi dolgokban tudunk gondolkodni? Teljesen el akarunk szakadni a mennytől?

Felolvasott igeszakaszunknak van egy döbbenetes kérdése, ami egy hatalmas tömeg kérdése Jézus felé. Azé a tömegé, akik – ahogy Jézus fogalmaz – teljesen félreértve az Ő személyét csak azért vannak még a nyomában, mert úgy vélekednek, hogy Ő majd megoldja az emberek minden evilági, földi gondját. Vajon a tömeg, ma is ezt gondolja Istenről, hogy neki az a dolga, hogy megoldja, elintézze ügyes-bajos földi problémáinkat?  S amikor csalódik Benne – tegyük azért hozzá, hogy még csak annyi fáradtságot sem vesz, hogy saját ügyében legalább egy imát elmormogjon az Úr előtt – akkor még inkább bekeményít és kőszívűvé, érzéketlenné lesz Istennel szemben.

Jézus megdorgálja az egykori ötezer jóllakott embert, minek következményeként a tömeg azt kérdi: Mit tegyünk, hogy Isten kedvében járjunk? Olyan egyszerű a válasz, de az emberek mind a mai napig nem értik a válasz lényegét: higgyetek abban, akit Ő küldött.

Mi Isten elvárása? Az, hogy higgyünk Benne. Minden alkalommal megvalljuk a mi győzedelmes hitünket az Apostoli hitvallással, de mennyire járja át a lelkünket annak minden szava? Vajon nem azért nem telnek meg a templomaink, mert éppen ez a lényeg, az eszencia hiányzik az életekből? Nincs a hitünknek olyan lecsapódása személyes életünkben, aminek nyomán mások, látva a mi jó cselekedeteinket, Isten magasztalására indulnának szívükben.

Jézus így folytatja: mindenki, akit nekem ad az Atya, Hozzám jön…és én semmiképpen nem taszítom el az ilyent.

Isten szeretne Krisztusnak ajándékozni minden embert, hogy így vallhassa mindenki: én az Ő tulajdona vagyok. Hát nem szomorú, hogy míg Jézus senkit sem akar eltolni magától, addig mi eltaszítjuk magunktól Istent, vagy éppenséggel megengedjük gyermekeinknek, – tisztelet a kivételnek – hogy a konfirmációval lezártnak tekintsék azt a kapcsolatot, amiért Krisztus Urunk a vérével fizetett? Nem félünk egy kicsit sem az Istentől?

Nem vagyunk tisztában alapvető kérdésekkel, felületes ismerettel bírunk. Konfirmációs előkészítőt tartva alig értik meg ifjaink azt, hogy mi is a lényege annak, amire készülnek. Élünk a keresztség sákramentumával, de sokan nem látják és fogják fel a keresztség lényegét, így nem csoda, hogy elég nagy ismeret-hiánnyal érkeznek el néhányan a felkészítőre. Így a konfirmációra való készülésben sokan nem látnak mást, mint egy iskolai tananyagot, amit majd fel kell mondani. De hol van itt a személyes válasz, aminek nem betanult szövegnek kellene lenni csupán, hanem szívből jövő szerelmi vallomásnak, amiben az emberke megvallja, hogy mennyire szerelmes az Istenbe, aki egyetlen Fiát feláldozta érte?

Mivel sok esetben ez a szerelem nem valós, nincs is mit csodálkozni, hogy ezek után eltűnnek a fiatalok. Vajon kinek van itt nagy felelőssége? Érdemes a keresztségi fogadalmon egy kicsit elgondolkodni.

Jézus arról beszél a tömegnek, hogy amikor eljött erre a földre, nem azért jött, hogy saját akaratát cselekedje, hanem az Atyáét. Ez pedig az, hogy senkit se engedjen elveszni, azok közül, akiket neki adott. Ti hiszitek ezt? Hiszitek, hogy Jézus mindenkit meg akar őrizni, hogy nem akarja azt, hogy egy is elvesszen? Hiszitek? Ha igen, akkor cseppet sem féltek, vagy aggódtok, amikor nincs itt a párotok, vagy gyermeketek, vagy unokátok?

Vajon biztonságban vannak éppen most? Lehet-e biztonságban az az ember, aki szándékosan és folytonosan ki akar kerülni annak a Jézusnak a látószögéből, aki nem szeretne senkit sem elveszíteni? Egészen biztosan az élet útján halad az ilyen ember? Leültél már, megkérdezted, hogy miért nem kell nekik Krisztus? Elmondtad nekik, hogy Jézus azonban nem akarja elveszíteni őket? Ha még nem lépted meg ezt a számodra talán kényelmetlen lépést, úgy tedd meg még ma, mert nem biztos, hogy holnap is elmondhatod mindezt nekik.

Istennek tudod mi az akarata a te életedre nézve? Elsősorban nem a földi jóléted. Olyan sokszor hallom: csak egészség legyen, a többi nem számít!

Vajon ki hogyan gondolja a többit?

Istennek az az akarata, hogy Jézus által majd feltámasszon és megajándékozzon téged az örök élettel. Számít ez neked valamit is? Szoktál ezért imádkozni, vagy csak a veszendő dolgokon jár az eszed?

Gyertek, imádkozzunk azért, hogy Isten erősítse meg belé vetett hitünket, adjon bennünket Jézusnak, s hogy az Isten Fia feltámasszon majd bennünket az utolsó napon, megajándékozva bennünket az örök élettel. 

Pataki Levente

Read 1390 times
TOP
Látogatók