DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
May 2018
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Wednesday, 22 November 2017 06:54

Írd meg a saját zsoltárod!

Rate this item
(0 votes)

Bibliaolvasás: Zsolt 147

Alapige: Zsolt 147,1,7

 

Dicsérjétek az URat! Milyen jó Istenünkről énekelni, milyen gyönyörű a szép dicséret!

Zengjetek hálaéneket az ÚRnak, énekeljetek hárfakísérettel Istenünknek!

Amikor a fenti zsoltárt többször is újra olvastam az a gondolatom támadt, hogy mindenki meg tudná írni a saját, személyes Istent magasztaló zsoltárát. Milyen feltételei vannak mindennek? Nos, nem szükséges hozzá írói véna, sem irodalmi képzettség, csupán Istenbe vetett hit s annak felismerése, hogy az Úr csodásan működik az én életemben is. Vajon hányszor csodálkoztunk erre rá? Sosem nyűgözött le téged Isten teremtett világának szépsége, és sosem indított arra, hogy dalra fakadj és szent nevét dicsérjed?

A fenti igeválasztást most nem a bibliaolvasó vezérfonal adta, hanem egy könyv, amit a napokban vásároltam. E könyv által Luthernek egy frissen kiadott zsoltármagyarázatára figyeltem fel, amit egyelőre még nem birtokolok, de a világhálónak köszönhetően bepillantást nyerhettem írásába.

Ez a zsoltár egy ébresztéssel indul, és arra próbálja ráébreszteni olvasóját, hogy ne feledkezzünk el az Urat dicsérni, hiszen Neki énekelni jó, gyönyörűséges és illendő dolog. Míg maga a zsoltár könnyed hangnemben próbál megszólítani, addig Luther egy igencsak kemény hangnemet üt meg, amikor a zsoltár magyarázatának bevezetőjében arról beszél, hogy az ember rosszabb a disznónál, mert az tudja, hogy kitől kapja az ételt. Ahhoz nem fér semmi kétség, hogy ezzel a nyersségével provokálni akar mindenkit, aki írását elolvassa. A provokációnak egyetlen célja van. Nem megsérteni akar, nem is megalázni, hanem a tekintetünket Istenre irányítani.

Ha ma mindenki ezt tenné, azaz Istenre tekintene, akkor töltené be teremtésének rendeltetését. De mivel az ember erről rendszeresen elfeledkezik, emlékeztetni kell.

A zsoltáríró egy felsorolásba kezd, hogy mi mindenért tartozunk Istennek hálaadással. Figyeljük csak meg: az Úr épít, összegyűjt, meggyógyít és bekötöz, elrendel és nevet ad, megtart, de porig is aláz, ha szükség van rá. Felhővel beborít, esőt készít, füvet sarjaszt, táplálékot ad.

Isten ott van a kezdetünkben és ott van elmúlásunkban. Ott van a mindenség teremtésében és annak csodálatos működésében. Jelen van életünk minden pillanatában és mi mégis néha (jó, ha csak néha) erről nem veszünk tudomást, mert minden annyira természetszerű. Ez is egyfajta megszokás, s amit az ember egyszer megszokott, az rutinszerűvé és magától értetődővé válik. Pedig korántsem az.

Én örvendek annak, amikor valami vagy valaki kimozdít a megszokottság állapotából és segít abban, hogy rácsodálkozzak olyan dolgokra, ami mellett észrevétlenül megyek el sokszor. Az elmúlt héten egy ilyen élményben volt részem, részünk. Igaz, ahhoz, hogy újra rácsodálkozzunk Isten dolgaira, ki kellett mozdulni saját mókuskerekünkből. Ha minden nap egyforma, ha minden reggel és este ugyanúgy kezdődik és végződik, ha minden napom ugyanazon a kitaposott ösvényen zajlik, s közben nem nézek szét magam körül, akkor olyan leszek, mint egy gép vagy egy robot, vagy éppen egy igavonó állat. Isten azonban nem evégre teremtett téged és engem.

A nyugalom napját is azért adta, hogy lépj egy kicsit ki saját kitaposott és jól bejáratott utadról. Ha nem lesz egy napod sem, amikor egy kicsit rácsodálkozol mindarra, ami körbevesz, ha soha nem állsz le egy pillanatra sem, mert meggyőződésed, hogy számodra csak a munka és annak nehéz volta adatott, akkor szíved teljesen megkérgesedik. Nem ereszti már át a léleksimogató isteni igét, meg sem hallja azt, mert már süketté lett. szánalmasan üressé tud lenni egy ilyen élet.

De Isten nem ezt adta. Ő nem kényszerít téged arra, hogy robottá légy és idő előtt elhasználttá. Azt szeretné, hogy minden héten, sőt minden nap megállj és észre vedd, mi mindenért kell hálát adnod Neki.  

Jeruzsálemet az Úr építi és összegyűjti a szétszórt Izráelt – halljuk a zsoltár bevezetőjében. Egy újszövetségi ige jutott eszembe ennek kapcsán: „sem nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”.(Róm 9,16)

Vajon hányszor veszem észre a könyörülő Istent az életemben? Azt, hogy mi mindent tett már, hogy semmi sem az én érdemem, mert ha nem adott volna tehetséget, erőt és nem áldotta volna meg kezem munkáját, akkor semmim sem lenne?

Ha vannak javaim, ha van áldás az életemben, akkor vajon mindez elindít engem az Ő irányába? Találkozunk minden nap a belső szobában, amikor útnak indulok, vagy amikor hazaérek, vagy pediglen észrevétlenül és rácsodálkozás nélkül megyek el az Ő dolgai mellett, mígnem napjaim elfogynak, s egyszer csak ott találom magam földi javakkal, de lélekben teljesen leszegényedve?

Meggyógyít és bekötöz! Sokan átéltük már, hogy milyen érzés is az, amikor Isten kezel bennünket, amikor Ő az orvosunk. A tíz meggyógyult leprásból azonban csak egy ment vissza Jézushoz hálát adni a gyógyulásért.

Boróka lányunk gerinc műtétje előtt szinte minden este elolvastatta velem kedvenc bibliai történetét, amikor Péter a vízen jár. Sok este eltelt, míg megértettem ennek a történetnek, kislányom szerinti értelmezését. Miután hazajöttünk megdöbbentett azzal, hogy estéről-estére immár egy másik evangéliumi történetet, a tíz leprás történetét kellett elolvasnom neki, aminek kapcsán minden este megkérdezte tőlem: miért megy vissza a meggyógyult leprás ember Jézushoz? Mintha minden este arra kérne: apa, dicsérjük ma este is a mi Istenünket, hogy meggyógyított és bekötözte sebeimet. És eszembe jutott megint egy ige: „gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget”. Milyen csodálatos nevelő eszközei vannak Istennek!

Elrendeli a csillagok számát és nevet ad azoknak. Előfordult már veled, hogy egy csendes éjszaka feltekintettél a csillagos égre és elkápráztatott annak ragyogása? Mire indított téged Isten gyönyörű teremtésének látványa?

Megtartja a nyomorultat és porig alázza a gonoszokat.Meglátom-e mindezt és felismerem-e életemben, hogy Ő az, Aki megtart és ugyancsak Ő az, Aki porig aláz, ha éppen arra van szükségem? Amire sokszor képtelen a szülő, hogy Isten felé terelje gyermekét, azt bármikor megteheti az Úr, mert ha kell, porig tud alázni bárkit.

Ha az emberek zöme nem is tekint Isten jótéteményeire, attól Ő még gondot visel reánk. Ha nem így lenne, akkor már rég nem lennénk. Ha Isten is annyit gondolna velünk, amennyit mi Vele, akkor a legelhagyatottabb teremtményei lennénk. De az Ő útjai és gondolatai különböznek a mi elképzeléseinktől és útjainktól.

Ő nem a férfi izmában gyönyörködik, hanem az istenfélőkben, akik szeretetében bíznak.Ez a célja mivelünk, hogy mi szeretetében bízva istenfélő életet éljünk. De ez napi megállást, napi odaállást jelent az Ő színe elé. Vajon minden nap oda állunk?

Áldjuk ma Őt együtt saját gyülekezetünk közösségében, mert: erőssé tesz, megáldja fiainkat, békességet ad és búzával elégít meg. Havat ad, meg deret, de szavával megolvasztja azt. Igéjét közli velünk, szavával szeretne vezetni bennünket. Dicsérjétek hát az Urat!  

Pataki Levente

Read 1337 times
TOP
Látogatók