DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
August 2018
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Tuesday, 28 November 2017 10:02

Én nem tudom, miért szeretett úgy minket!

Rate this item
(0 votes)

Bibliaolvasás: Lk 15,1-7

Alapige: Lk 15,1-2

 

„A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük”.

Amikor a héten szembe találtam magam ezzel az igével, nem tudtam tőle szabadulni. Elsősorban azért, mert rengeteg kérdést szült bennem. Most ezeket a kérdéseket szeretném megosztani veletek, miközben együtt elmélkedésre és az ige továbbgondolására bíztatlak titeket.

Komolyan mondom, nem értem sem a vámszedőket, sem a köztörvényes bűnösöket! Leginkább az lepett meg, ahogyan itt Lukács fogalmaz: mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. Az eredeti szövegben közeledésről van szó. Mi az, ami meglepett? Mit keresnek ezek az emberek Jézusnál? Hiszen a Mester olyan volt, mint egy tükör. Aki Hozzá valóban közeledett, nem tudta elkerülni azt, hogy ne olyan dolgok kerüljenek a felszínre, amit legszívesebben kitörölne az emlékezetéből.

Ezek az emberek, - annak ellenére, hogy Jézus mindnyájukról lerántotta a leplet – nemhogy elkerülték volna Őt, hanem éppen ellenkezőleg: igyekeztek hallgatni,közeledtek Hozzá. De miért?

Az igyekezni ige hallatán az villan be, mintha a vámszedők és a bűnösök sokkal többet megértettek volna Jézus személyével kapcsolatosan, mint a kor vallási vezetői. Igyekezetükből kiérezni annak a kegyelmi időnek a lejártát, ami nem tart örökké. Mivel nem tudják, hogy meddig van még közöttük az, aki betegeket gyógyít, halottakat támaszt, vihart lecsendesít, bűnöket bocsát meg, így kihasználnak minden alkalmat. Érzik, hogy minden Vele való találkozás a javukra válik. Mintha minden találkozásból erőt merítenének ahhoz, hogy megváltozzanak.

Jézushoz való közeledésükben pedig felfedezni véljük részben annak belátását, hogy nem jó úton járnak, magyarán tévelyegnek, illetve azon próbálkozásukat, hogy amíg még nem késő visszaforduljanak, azaz megtérjenek. Le akarnak faragni abból a távolságból, ami bűneik miatt elválasztja őket Isten szentségétől. S mivel Jézus teszi meg irányukba az első lépést, és érzékelteti velük, hogy mind fontosak számára és az Atya számára, kezdi szépen lassan megnyerni őket, akik így ha lassan is, de elkezdenek közeledni Hozzá.

A fentiek újabb kérdéseket szültek bennem: milyen a mi igyekezetünk és a mi közeledésünk? Kihasználunk minden lehetőséget, amikor oda ülhetünk a lábaihoz, hogy hallgassuk? Mennyire érezzük szükségét annak, hogy Ő az életünkben vájkáljon vagy, hogy megvizsgáljon s ő mondja meg, hogy egészségesek vagy betegek vagyunk-e?

Jézus sohasem azt mondta, amit az ember hallani szeretett volna, hanem az igazságot. Nem is tudott volna másként tenni, hiszen Ő maga az igazság. De mivel Ő maga a szeretet is, az igazságot mindig nagy szeretettel mondta meg úgy, hogy közben a szavaival nem ölt, nem rombolt, hanem épített. Micsoda emberismeretre van szükség ahhoz, hogy tudjam, kinek hogyan mondjam a szemébe az igazságot úgy, hogy az építsen, és ne romboljon, s hogy az igazság kimondása miatt ne veszítsem el a másikat. Sok emberi kapcsolat, barátság ment már tönkre amiatt, hogy valaki kimondta az igazat, és nem tudott építő kritikával, de szeretettel megszólalni.

Nem egyszer történt meg, hogy túl kemény beszédnek, vagy megemészthetetlennek tűnt az, amit Jézus mondott. Ilyenkor az emberek hátat fordítottak neki. Reá haragudtak meg, pedig valójában önmagukkal nem voltak kibékülve. Ma is számtalan alkalommal haragszunk meg talán éppen Istenre, amikor igéje szíven szúr, pedig minden ilyen esetben tudjuk: neki igaza van, s önmagunkkal nem tudunk megbékélni.

A fenti történetben két tábor áll egymással szemben. Az egyikben ott vannak a farizeusok és az írástudók, akik nincsenek megbékélve azzal a látvánnyal, hogy Jézus szóba áll, sőt együtt étkezik azokkal, akiket ha igazán ismerne, mélyen meg kellene vetnie, sőt el kellene ítélnie.

Milyen jó, hogy Jézus nem így gondolkodott, mert akkor a jeruzsálemi bevonulását nem előzte volna meg a város lakói felett való keserves sírás, és a bevonulást követően nem csupán a kereskedők asztalait borította volna fel, hanem egyetlen ostorcsapásával eltörölte volna az embereket a föld színéről. De nem ezt tette.

Más volt a farizeusok és írástudók szemlélete, mint a Jézusé. Ez a szemlélet mind a mai napig fennmaradt. Ma is vagyunk bőséggel, akik  magunkat abba a táborba soroljuk, akiknek semmi, de semmi közük sincsen az úgymond alja néphez, a megátalkodott bűnösökhöz.

Jézus szemlélete egészen más, és erre több példázattal is rávilágít. Úgy áll oda a vele perelők színe elé, mint a Pásztor, akinek mindenki egyformán a nyájához tartozik. Ebben a nyájban pedig mindig vannak elcsatangolt juhok, akik közbe-közbe elvétik a helyes irányt és eltévednek. Messzire kerülnek az akoltól. A Pásztor, az Igazi, vészhelyzetben otthagyja a kilencvenkilencet, ha a századik juh eltéved, hogy megkeresse és visszahozza az akolba.

Van itt egy nagyon éles jézusi kérdés megfogalmazva: ki az közületek, akinek ha száz juha van és egy eltéved, nem hagyja ott a kilencvenkilencet, hogy azt az egyet megkeresse? Hát ez nem kemény beszéd!

A vámszedők és bűnösök, történetesen ugyan annak az akolnak a juhai, csak elcsatangoltak. Az akolban maradtak azonban már nem tekintik őket a nyáj részének. Eszük ágában sincs számolni velük, még kevésbé utánuk menni és visszahozni őket. Úgy könyvelik el magukban az esetet, hogy ők azok, akik el fognak kárhozni, hiszen eltévedtek bűneikben.

Jézus tulajdonképpen itt a farizeusokra pirít. Ki az közületek, aki hagyja elveszni a másikat, aki ha tudja, hogy az eltévedt és segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy visszataláljon, magára hagyja? KI AZ KÖZÜLÜNK?

Sajnos ma is szép számmal írunk le embereket. Miközben meg vagyunk róla győződve, hogy mi a jó oldalon állunk és Isten szerint cselekszünk.

Jézus arra is kitér, hogy a farizeusok nem tudnak örülni annak, hogy számba veszi ezeket az emberek. A helyzet semmit sem változott. Bizony ma is jobban örülnek a mennyben egyetlen bűnös megtérésének, mint kilencvenkilenc magát igaznak vallónak, akik úgy gondolják ők tökéletesek, akiknek nincs szükségük sem igyekezetre, sem közeledésre.

Vajon kikből vannak ma többen Jézus társaságában? A bűnösökből vagy a magukat igaznak vallókból?

Én személy szerint örvendek annak, hogy elveszett voltomban utánam jött, hogy megkeressen és hazavigyen engem. Egy életre lekötelezett, tartozom Neki. Az adósa vagyok az életemmel. 

Pataki Levente

 

 

 

 

 

Read 1523 times
TOP
Látogatók