DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
August 2018
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Monday, 09 July 2018 19:50

Térjetek észhez!

Rate this item
(0 votes)

Bibliaolvasás: Zsoltárok 94

Alapige: Zsoltárok 94,7-13

Ha többször újra olvassuk e zsoltár gondolatait, akkor legtöbben arra eszmélünk, mintha ezek éppen a mi gondolataink lennének. Sajnos ezekből is látszik, hogy társadalmunk az évezredek folyamán semmit sem változott. Fordítsuk le még hétköznapibb nyelvre a zsoltáros igen csak felháborodott sorait: mi az oka annak, hogy a csalók, istentelenek, zsarnokok mindenféle következmény nélkül élik az életüket úgy, hogy közben még érvényesülnek is?

Hányszor bosszankodtunk, méltatlankodtunk ez ellen a hihetetlen igazságtalanság ellen, miközben néha napján még az Isten jelenlétét is megkérdőjeleztük: hol van ilyenkor Isten, hogy nem látja mi folyik a Földön?

Az istenfélők mindig is együtt éltek az istentelenekkel, úgy értem, egymás mellett. Tehát látták milyen életet visznek, sok esetben pedig még elszenvedői is voltak gaztetteiknek, miközben tehetetlenül szemlélték azokat.

Számtalan csalódott helyzetben emberek sokasága jutott arra a téves következtetésre, hogy nincsen semmi értelme a becsületes, istenfélő életvitelnek, mert nincs benne semmi köszönet. Mintha Isten tartozna nekünk azzal, hogy megköszönje, ha megmaradunk hívő embernek. Félelmetes, ahogy a világ a maga kísértéseivel meg tudja ingatni az Isten mellett elkötelezett embert is.   

Miért legyek becsületes, ha a csalók jobban érvényesülnek? Miért ne lopjak, ha annak úgy sincs semmi következménye? Miért higgyek Istenben, ha olyan ritkán avatkozik közbe, amikor sérelmek, hazugságok, igazságtalanságok, támadások érnek a meggyőződésemért?

Nem folytatom tovább, mert ismerősek ezek az érzések. Mindenki tudja, miről beszélek.

Hányszor tör fel belőlünk is ez a fajta düh, amikor megkeseredünk a bennünket körülvevő istentelenség miatt. Sok esetben még átkot is szórnánk, s arra vágyunk, hogy „a megtorlás Istene ragyogva megjelenjen” – ahogy azt a zsoltáros is mondja. 

Kálvin ezt így fordítja le: mutassa ki Isten az ő bírói, bosszúálló karakterét.

Amikor az ember szíve megkeseredik, elveszti a türelmét s képtelen a megbocsátásra, csak a megtorlás élteti. Óh, hányszor akartunk már beülni a bírói székbe, s hányszor éreztük azt, hogy ha csak egy pillanatra megkapnánk Istentől a felhatalmazást, rögvest meghoznánk a halálos ítéletet sok-sok embertársunkra nézve. „Nem tudjátok, milyen Lélek lakozik bennetek”! – figyelmeztet Jézus.

A hívő ember hajlamos arra, hogy látva és érzékelve a sok igazságtalanságot, elveszítse szem elől Isten hatalmát és semmi mást ne érzékeljen maga körül, mint azt a fertőt, ami könnyen őt is megfertőzheti.

Zsoltárosunk is valahol ebbe a csapdába esik: nem látja Isten dicső hatalmát, csak a gőgösöket, a bűnösöket, a hangoskodókat, akik őket gyötrik.

Vajon mi mit látunk és érzékelünk magunk körül? Nyílván látjuk a sok igazságtalanságot, fel is háborodunk rajtuk. Ellenben mi az, ami döntő módon megmarad bennünk? Ha minduntalan csak azzal vagyunk elfoglalva, hogy milyen jól megy az istenteleneknek, akkor ott valami gond van. Úgy megkeseredtünk, hogy hiányzik belőlünk Isten békessége.

Kibillenünk a lelki egyensúlyunkból, miközben meg vagyunk győződve arról, hogy Istennel van valami gond. Mintha Ő ingott volna meg, és nem mi. Az ilyen gondolkodásban egészen mélyre sodródhatunk, mígnem teljesen elveszítve a békességünket, semmi mással nem vagyunk elfoglalva, mint másokkal.

Ilyen helyzetben ébresztőre van szükségünk. Valami hasonló ébresztgetés történik a zsoltáros részéről is, amikor ezt olvassuk: „térjetek észhez ti ostobák a nép közt”!

Általában nem szeretjük az ébresztést. Főleg, akik szeretik altatni magukat. Ha már ébresztőre van szükségünk, akkor az nagyon finoman történjék. Ne származzon belőle kellemetlen élményem. Egy rossz ébresztés az embere egész napját el tudja rontani. Egy rossz ébresztéssel nem lehet elérni a kitűzött célt sem.

Emlékszünk még Keresztelő János ébresztésére? Mérges kígyók fajzatjai – így szólította meg azokat, akiket rá akart ébreszteni arra, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöket.

A zsoltáros ébresztése sem az a finomkodó, simogató ébresztés, ahogy az édesanya próbálja felkölteni szeretett gyermekét. „Térjetek észhez ti ostobák”!

Kiket szólított meg így a zsoltáros? Azokat, akik egyebet nem szajkóztak és egyébbel nem voltak foglalatosak, mint azzal, hogy Isten nem látja az istentelenek életvitelét.

Szinte felháborodva kérdezi a népet: „Aki a fület alkotta az ne hallana? Aki a szemet formálta az ne látna”?

Be kell látnunk, nem mi vagyunk Isten haragjának a mozgató rugói. Tetszik, nem tetszik a búza együtt nő a konkollyal, és ez nem azt jelenti, hogy Isten ne lenne tisztában mindezzel.

Attól, hogy az istentelenek miatt háborgunk, átkozódunk, rázzuk az öklünket, attól semmi sem fog megváltozni. Legfeljebb az életünket valami olyasmivel töltjük ki, ami végül teljesen felőrli a békénket. Fogadjuk el, hogy Isten lát is és hall is. Mindent.

Ha ellenben ezt nem fogadjuk el, hanem mint a kóbor kutya megugatjuk a száguldó vonatot, sőt azt képzeljük, hogy ettől még jól meg s ijedtek annak utasai, s egy ideig futunk a vonat után, előbb-utóbb belátjuk, akár csak a kutya, hogy nem bírjuk szusszal és nem kergetjük tovább, mert semmi értelme sincs.

Amíg ezt nem látjuk be, addig nem tudunk elcsendesedni. A zsoltáros felismer itt valami nagyon fontosat: „Boldog az az ember, akit te megfenyítesz, Uram, és megtanítasz törvényedre, hogy megóvd a rossz napoktól, míg a bűnösöknek megássák a sírját”.

Hosszú utat kell bejárnia egy embernek ahhoz, hogy eljusson egy olyan következtetésre, mint a zsoltáros: „boldog az az ember, akit te megfenyítesz…” Csak az tud így örülni ennek, aki megértette életében azt, hogy az atyai fenyítés nem a szeretetlenség jele, hanem éppen ellenkezőleg, a féltőn szeretés megnyilvánulása, amely engem szeretne megóvni attól, hogy a pusztulásba rohanjak. Isten meg akar tanítani engem arra, hogy szabályszerűen éljek, mert így megmenekülhetek a rossz napoktól.

Az isteni próbatételek számtalan dolgot a felszínre hoznak egy ember életében. Ilyenkor, ha az ember őszinte legalább önmagához, akkor ráeszmélhet arra, hogy mi minden gyűlt fel benne az évek során. Isten azonban nem azért mutat rá a szív visszáságára, hogy olyannak hagyja hanem, hogy megtisztítsa. Az orvos sem azért állapítja meg a betegséget, hogy utána magára hagyja a beteget hanem, hogy megmutassa a gyógyulás felé vezető utat.

Bizonyára éveknek kellett eltelniük, míg a zsoltáros megértette Isten akaratát. Vajon mi értjük-e, elfogadjuk-e, hisszük-e, hogy látja és hallja is a világ dolgait és jól tudja, mit miért tesz? Bízzuk rá magunkat, ne akarjuk kiragadni a bírói pálcát a kezéből. Adjunk hálát azért, hogy törődik velünk.

Pataki Levente

Read 124 times Last modified on Monday, 09 July 2018 19:56
TOP
Látogatók