DESIGNED BY JOOMLATD

Keresés

Eseménynaptár

info :
Published menu link to the component iCagenda not found!
May 2018
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Cikkek

Cikkek (29)

Sunday, 08 April 2018 07:15

8 nap múlva

Written by

Bibliaolvasás: 1Péter 2,1-9

Alapige: János 20, 26-29

Történt egyszer, hogy egy temetést követően az unoka odalépett a nagypapához, aki keservesen zokogott és nem tudta abbahagyni a sírást felesége elhunyta miatt, és így szólt hozzá: Miért sírsz nagyapa, hát nem hallottad? A pap bácsi azt mondta, hogy nagymama fel fog támadni!

Vajon hogyan hallgattuk 8 nappal ezelőtt a húsvéti evangéliumot? Úgy, mint egy ismerős történetet – ezt már hallottam – úgy, mint történelmi tényt, akár csak egy híradást, vagy pedig olyan hittel, ami képes arra, hogy megváltoztassa az életről és a halálról való felfogásomat? Hogyan álltam és hogyan állok meg egy koporsó mellett? Számít valamit is az a tény, hogy Jézus három nap alatt felépítette az Ő testének templomát?

Ha a húsvéti evangélium minden apró mozzanata csak száraz tények összessége marad számomra, akkor még mindig bezárt ajtók mögött élem az életem, s nem akarom észrevenni, hogy Valaki, e bezártság ellenére mégis megjelent, nem életem mezsgyéjén, hanem „a középen”, hogy kimozdítson a „holtpontról”.

Ettől a ponttól már rajtam áll, hogy mindezt észreveszem és elfogadom, vagy szilárdan ellenállok, mert nekem megvannak a fixa ideáim.

„Nyolc nap múlva újra megjelent Jézus” – számol be János evangélista. A Tamás történet tehát húsvét után egy héttel játszódik. Az ember azt várná, hogy a „nagy jelenet” után – értem alatta a feltámadást és a nyilvános megjelenést – minden és mindenki megváltozzon. Ez nem egy szokványos történet volt, s bár annak ellenére, hogy mindent megváltoztat, ennek ellenére sajnos nem változik meg mindenki. Milyen éles társadalomkritikát fogalmaz meg Jézus, amikor a jövőbe látva így szól „A gazdag és a szegény Lázár” példázatában: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül”.  Tegyük mindjárt hozzá: ha az a valaki, maga az Isten Fia is!  

Ma is vannak szép számmal olyanok, akiknek nem elég az a tény, hogy mások láttak és meggyőződtek az igazságról ahhoz, hogy ez meggyőző legyen számukra is. Így aztán teljesen mindegy, hogy 8 nappal vagy két évezreddel vagyunk a történtek után. A Tamások köztünk élnek.

Úgy vélem, nagyon sokan tudnak Tamással azonosulni, mert az ember könnyen kerülhet olyan szituációba, amikor a bezárt ajtók nem biztonságot, hanem bizonytalanságot szülnek. Ez a történet viszont többször is említést tesz arról, hogy a bezárt ajtók ellenére Jézus megjelenik. Igaz, ezt azonban észre is kell venni!

A tanítványok nem egyformák, persze senki sem egyforma. Ugyanazt az eseményt, ugyanazt a dolgot másként fogadják és értelmezik. Jánosnak elég az üres sír látványa ahhoz, hogy higgyen. Nem önmagában az üres sír ébreszt hitet benne, vagy nem annak segítségével rakja össze darabokra tépázott hitét, hanem ami segít, az a Föltámadottnak a hagyatéka: magyarán Jézus ígérete, miszerint harmadik nap fel fog támadni. Az emlék, amit az üres sír látványa ébreszt benne.

Tamásnak kevés, hogy ezek tízen látták Jézust. Ma is szép számmal vannak olyanok, akiknek nem elég, hogy Jézus egykor megmutatta magát a tanítványainak. Számukra az evangélium beszámolója csak egy történet a sok egyéb bibliai történet között. Számtalanszor hallották azt, de ennek ellenére nincs élő hitük, mert kapcsolatuk sincs az Élő Istennel.

Hiába hirdeti Isten a lelkészen keresztül, hogy a halott nagymama fel fog támadni, mert a nagypapa az a személy, aki útközben elakadt. Milyen egyszerű, mégis milyen elgondolkodtató mindennapi történet? Máris eszünkbe juttat egy másik képet, amiről szintén Jézus beszélt a tanítványainak: ha nem úgy fogadjátok az Isten országát, mint a gyermekek, semmiképpen nem mentek oda.    

Olyan jó lenne megmaradni azzal a gyermek hittel és bizalommal, amivel egykoron Istenhez és a Vele kapcsolatos dolgokhoz ragaszkodtunk. Sokkal egyszerűbb és boldogabb lenne az életünk. Ott lenne a hittel teli mosoly az arcunkon.

De nem, sokan idő előtt szerettünk volna felnőni és elhagyni minden gyermekhez illő magatartást. Elgondolkodtató az, ahogyan a mai generáció még jobban sietteti ezt a folyamatot. Pedig egykoron az volt sokunkban: olyan jó lenne mindig gyermeknek maradni.

A mindenkori Tamásoknak ez ma is a jelszavuk: hiszem, ha látom! Sokan máig nem értik az egykori beszélgetésnek a lényegét, amit Jézus fogalmaz meg: látom, ha hiszem. Ma mindnyájan ebben a cipőben járunk. Akkor fogunk jól látni, helyesen látni, ha hiszünk Istenben.

Jézus egyszer sem jelent meg az ellenségeinek. Pedig érdekes evangéliumi beszámoló kerekedhetne ki abból, hogy egy bezárt ajtó mögött Jézus elbeszélget, mondjuk a főpappal, Kajafással vagy magával Pilátussal. Számukra nem látható, mint ahogy nem is akarták Benne meglátni és felismerni az Isten Fiát még éltében.

Isten úgy döntött, hogy nem bizonyítékot ad elénk, hanem csak „jeleket” és nem a tapintott bizonyosság, hanem a hitbizonyosság vezet Hozzá. Előbb el kell indulnunk Isten felé, előbb hinnünk kell Benne ahhoz, hogy igazán lássunk.

A feltámadást követő negyven nap a „látás általi hit” időszaka. De ez csak egy rövid időre korlátozódik, és nem adatik meg mindenki számára. Most azonban mindenki megláthatja Őt, mert jelen pillanatban a „hit általi látás” időszakát éljük.

Tamást elítéljük, azt mondjuk rá, hogy hitetlen, vagy legalábbis kételkedő. Pedig ha jobban megfigyeljük János beszámolóját, akkor abból mindjárt megérthetjük azt, hogy a többi tíz is azt követően hitt, hogy Jézus a bezárt ajtók mögött megjelenve, megmutatta nekik a szegek helyét. Tamás csak bizonyosságot akart arra nézve, hogy hite ne tévedésen alapuljon.

A megtapasztalások valóban fontosak számunkra. De hit nélkül sokszor észrevétlenül megyünk el azon dolgok mellett, amit Isten számunkra elkészített.

Tamás kimagaslik a többi tanítvány közül, de elsősorban nem azzal, aminek kapcsán őt emlegetni szoktuk, hogy ti. hitetlen. A feltámadott Krisztus előtt egyedül ő esik térdre: „Én Uram, és én Istenem”. Egyszerre látja Benne a Fiút és magát az Istent. Ez egy csodálatos hitvallás egy olyan ember ajkán, akit mi sokszor elmarasztalóan csak hitetlen tanítványként szoktunk emlegetni.

Vajon le tudsz-e borulni előtte te is úgy, mint Tamás? Ezzel a felismeréssel a szívedben, s azzal a hittel, ami megláttatja veled az Urat, a te Istenedet?

Pataki Levente

 

 

 

 

 

 

 

 

Friday, 23 February 2018 20:28

Menj be a te belső szobádba…

Written by

Imádkoztál már úgy teljesen igazából?

Levetkőzve minden gátat és őszinte szívvel megvallva botlást, hibát, mulasztást. Feltárva az emésztő fájdalmat, csalódást, és kérve nyugalmat és megoldást.

Szerintem mindannyian átéltünk hasonló helyzetet. Vannak az átlagos napok, amikor a napi rutinon kívül semmi érdekes nem történik. Ilyenkor az imáink is korlátozódnak a megszokott esti/reggeli alkalmakra, és valószínűleg sablonosak. Vannak azok a napok, amikor valami igen jó és örömteli dolgot élünk át. Ilyenkor egy köszönöm! felkiáltás is elhangzik tőlünk, egy őszinte mosoly. Viszont ezekben az esetekben, amikor jól vagyunk, sokkal könnyebb megfeledkezni Istenről és az Ő kereséséről. Nagyon könnyen elsodor minket az ár.

És végül vannak azok a pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy magunk alá kerültünk. Ilyenkor rádöbbenünk arra, hogy milyen megszokottnak vettük eddig az imát. Most újra igazi értelmet nyer.

Amikor vészhelyzetbe kerülünk, talán sokkal inkább szívből kiáltunk Istenhez. Amikor rájövünk, hogy az emberi tett nem elég, és egyedül Isten az, akihez mindennel fordulni lehet. És főleg kell. Amikor bevalljuk, hogy bármit teszünk nélküle, az hiábavaló.

Az ima gyógyítja és élteti a lelket. Általa összhangba kerülhetünk Istennel.

Éjjel egyedül az ágyban, könnyek közt; vagy a kórházi folyósón; a munkahelyi mosdóban – bárhol is legyünk, a szívből érkező ima Istenhez elér. A válasz pedig már azelőtt úton van, hogy bármit is kértünk volna, mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle (Mt 6,8). Az Ő tökéletes akarata és időzítése szerint. Isten gondoskodik rólunk az év elejétől az év végéig (5Móz 11,12). Megszabadít a szorongástól, gyomoridegtől, és megnyugtatja a felgyorsult szívverést. Megszünteti a fizikai fájdalmat, a léleknek pedig gyógyulást nyújt.

És mindezekből az esetekből oly keveset tanulva, a bűnre való hajlandóságunk miatt mi újra beleesünk ebbe a körforgásba. Legtöbbször a földi fájdalom megérzése az, ami térdre kényszerít minket ahhoz, hogy újra szívből visszatérjünk Hozzá. De Isten Atyai gondoskodásával minket mindig visszavár.

Jánosi L. Zsuzsa

Friday, 23 February 2018 20:25

Közel, mégis olyan távol mindentől

Written by

Olyan éveket élünk, amikor egyre inkább figyelhetünk egymásra, és mégis inkább egyre kevesebbet tesszük. Pedig már nem kell a postagalambra várni, mégis olyan nehezen érjük el egymást. Annyira közel hoznak minket az internet által nyújtott lehetőségek, mégis inkább távolodunk. Egy-két kattintásnyiba kerülne beszélgetést kezdeményezni, ennek ellenére nem túl gyakran élünk a lehetőséggel. Esetenként olyan nehéz lépésnek tűnik. Úgyis tudjuk, hogy kivel mi történik, mert követjük őket a közösségi oldalakon. Mikor volt a legutolsó alkalom, hogy valakire csupán azért írtál rá, hogy megkérdezd: hogy van? Úgy látszik, hogy ez nem túl divatos. Megelégszünk annyival, hogy láttuk a bejegyzéseit, az alapján jól van, így több kötelességet nem érzünk. Úgyis túl sok barátunk van ahhoz, hogy legalább egy részével rendszeresen kapcsolatot tartsunk. Belájkoljuk a képét, ezzel jelezve törődésünket. De vajon a mi életünk keresztyén perspektívából lájkolható-e?

Társadalmunk tragédiája az individualizálás. Önmagam építése a közösség helyett. A hűséges keresztyén embernek pedig kisugárzása kellene, hogy legyen. Ez megmutatkozik a törődésben, boldogságban, hálában, támogatásban, mások szolgálatában, szilárd értékrendben. Akkor vonzó az életünk, ha ezek a dolgok érzékelhetőek mindennapjainkban. És bár karnyújtásnyira vannak tőlünk azok, akiket barátainknak hívunk, mégis szeretetlennek tűnő világban élünk. Nagy bajban lennénk, ha Isten gondviselése is úgy működne, mint a miénk: csak vészhelyzetekben. A megnyugtató igazság az, hogy Isten mindent kézben tart és gondoskodik rólunk. Nem hagy el minket, sem el nem marad tőlünk (Zsid 13,5).  Még akkor sem, hogy ha mi nem csupán barátainkkal, hanem vele sem lépünk rendszeresen kapcsolatba.

Istennel vagy a telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk? Pedig Istennel még könnyebben kapcsolatba léphetnénk, mint a társainkkal. Felépítünk magunknak egy virtuális világot, azzal törődünk és szépítgetjük. Gondozzuk és féltjük. Teljesen elveszünk benne. És amilyen mértékben függünk tőle, úgy távolodunk barátainktól és Istentől is egyaránt.

Egy óra hosszat sem tudunk meglenni anélkül, hogy ne ellenőriznénk telefonunkat, de a vasárnap délelőtti, heti egy óra a templomban soknak tűnik. Válaszold meg magadban a kérdést: ennek a függőségnek nem épp fordítva kellene lennie?

Jánosi L. Zsuzsa

Friday, 16 February 2018 21:38

Védőbeszéd: a szeretet mindenhez elég

Written by

Az elmúlt napokban egy teljesen felháborító idézetet olvastam a Facebook-on.

A hirtelen düh annyira magával ragadt, hogy kifogástalanul kötelességemnek éreztem megfogalmazni az ellenérveimet. Elfogadhatatlan, hogy a közösségi médián megjelenő sokoldalú, értelmetlen lelki fröccs a lét transzcendens értelmére akar tanítást és magyarázatot adni. Az rendben van, hogy az ember érzései néha nincsenek összhangban az elképzeléseivel, de igénytelen, szakértelem nélküli, lájkvadász internetes oldalak akarnak ezekben a gyengéd pillanatokban ápolni.

Az öreg indián, a brit tudósok, az Oravecz-Coelho duó majd úgyis megindokolja a lelkiállapotot. Mondjuk választ keresel, hogy miért történt veled valami? Tessék, a válasz: minden okkal történik. Nem tetszik? Akkor tessék még egy: minden csak a véletlenek összjátéka. Válaszd ki, hogy melyikkel értesz pillanatnyilag egyet, és Paint-ben, egy pergament ábrázoló háttérre kiírom neked. Monotype Corsiva betűtípussal, dőlt betűkkel, háromféle színnel és felkiáltójelekkel.

Hogy mi zaklatott fel ennyire? Ez:

A szeretet nem elég semmihez, ha nincs közös nevező, jövő, terv.

Kedves anonim szerző! Valószínűleg sosem éreztél olyan szeretetet, ami következtében azt tudnád mondani: a szeretet igenis mindenhez elég. Nem hibáztatlak érte, de kérlek, többet a saját véleményed ne terjeszd tanításként. Ne a szeretetet hibáztasd azért, mert emberi mivoltunkból kifolyólag hibázunk, rossz döntéseket hozunk, csúnyán bánunk egymással.

Ha nincs közös nevező, jövő és terv, ez valószínűleg azért van, mert épp hiányos benned/bennetek szeretet.

Nincs közös nevező, ha nem is akarod, hogy legyen. Ha fontosabbak a saját nézeteid. Ha nem vagy hajlandó engedni az igazadból. Ha foggal-körömmel ragaszkodsz a saját elképzeléseidhez. Ha nem próbálod a másik szemszögéből is megvizsgálni a helyzetet. Ha fontosabb kiállnod a saját véleményed mellett, mint megérteni a másét. A szeretetteljes hallgatás sokszor meggyőzőbb az érvek sokaságánál. A békés empátia helyett inkább választod a vitát és a következményeit. Jobban megéri, hogy egy fél napot ne szóljatok egymáshoz, de te nyerd el az Igazam volt trófeát. De a szeretet és igazság nem játszható ki egymás ellen. A szeretet pedig hosszabban tűr, mint ameddig a gyűlölet vihara tart. Benne rejlik az, hogy nem ítélkezel, nem megsértődve zárod le az ügyet, és nem agresszióval felelsz a téged ért sérelmekre. A türelem időt és esélyt ad neked, nekem, ami közben tovább kell szeretni.

Nincs közös jövő, ha egyedül építed a sajátod. Magad állítod a másik fölé. Te és ő, ketten külön, nem pedig: ti. Az életben az utak sosem keresztezik egymást olyan gördülékenyen, ahogy elképzeljük. Dolgozni kell a kapcsolatokon, hogy olyan eredményt hozzanak, amilyet szeretnénk. Értelmet és érzelmet vinni bele, hogy szilárd alapra épülhessen.

Nincs közös terv sem, ha nem úgy igazítjátok, hogy legyen. A két különböző elképzelést, nézetet, programot egyesíteni kell. A külön dolgokból közös dolgok váljanak. A megértés és megegyezés csodákra képes. A hiszti, durva beszéd, akaratosság csak taszít.

Ezek nem a szeretet jelei. És én nem kételkedem abba, hogy a szeretet mindenkiben ott van. Csak sokan gyengeségnek hiszik, emiatt jó mélyre elrejtik magukban. Azt mondogatják, hogy aki szeret, az érzékenyebb, így sokkal könnyebben megsértik. Ha teljesen megnyitja lelkét más előtt, csakis kijátszhatnak vele. De aki úgy tesz, mintha nem is szeretne? Melyik jobb: feltétel nélkül szeretni, és elviselni esetenként sérelmeket, vagy eldugni a szeretetet, és keménykötésű, sérthetetlen egyén látványát kelteni?

A szeretet nem a kényelmes, könnyen járható út, hanem a becsületesség és lelkiismeretesség szűk útja. Isten Pál apostol által viszont a világnak ajándékozta az igazi szeretet koncepcióját. A szeretet egy életforma. A szeretet nélküli élet pedig értéktelen. Vagy minden, vagy semmi. Az emberi erény a rossz eltűrésében és a jó megtételében nyilvánul meg. A szeretet gyakorlásában teljesedik ki a keresztyén kultusz. Annak a szeretetnek a gyakorlatba ültetésével, amely hosszútűrő, jóságos, kegyes, nem irigykedik, nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, minden eltűr.

Bár ha egymást és saját cselekedeteinket tekintjük, sajnos sokszor az látható, hogy a szeretet inkább enyhül, a marakodás pedig egyre inkább halmozódik. De jelentsen megnyugvást az, hogy a szeretetnek nincsen felső határa: hisz soha el nem fogy. Semmi más nem marad meg örökké.

Jánosi L. Zsuzsa

Friday, 26 January 2018 05:38

Lelkészként is a bűnt üldözi Andrea

Written by

Pallagi Andrea a XIII. kerületi rendőrkapitányság vizsgálója, egyben felszentelt lelkész. A Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tart prédikációt vasárnaponként.

Rendőrként kezdte pályafutását, majd teológiát tanult, jelenleg pedig mindkét foglalkozást ugyanolyan elhivatottsággal űzi Pallagi Andrea törzsőrmester. Öt év rendőri szolgálat után saját elhatározásából döntötte el, hogy leszerel. Külföldön dolgozott néhány évet, de hazahúzta a szíve.

– Az ezredfordulón tértem haza, és beiratkoztam Sárospatakra teológiát tanulni, többet akartam tudni Istenről, és tanulni. A teológiai tanulmányok befejezése után református lelkésznek szenteltek fel – mondta a Zsaru magazinnak Andrea.

 A törzsőrmester Andrea önkéntes szolgálatot is vállal az újpesti gyülekezetben

A törzsőrmester Andrea önkéntes szolgálatot is vállal az újpesti gyülekezetben © Zsaru Magazin

Kezdetben a kollégái és a gyerekek is mondogatták neki, hogy olyan rendőrösen viselkedik. Andrea élvezte a munkáját, de ahányszor zsarukat látott, mindig nagyot dobbant a szíve.

– Ismét jelentkeztem a testülethez 2017 nyarán. Visszatértem a vizsgálati munkához. A rendőri elkötelezettségem kiválóan párosítható a lelkészi hivatásommal. Más eszközökkel ugyan, de azonos elvek mentén harcolunk a bűn ellen – tette hozzá a törzsőrmester.

A teológiai hivatás ugyanúgy megmaradt Andrea életében. Időnként önkéntes munkát vállal a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben. Zámbó András, a gyülekezet lelkésze szerint nagyon kedvelik a hívők.

– Egyből befogadták őt, nagyon szép prédikációkat tart vasárnaponként. Fontos munkát végez nálunk, egyházunk női pólusát erősíti – vélekedik a lelkész. Andrea rendőrként ifjúsági és családi ügyekkel foglalkozik, ebben érzi küldetéstudatát. A lelkészi hivatás és az egyenruha egy­aránt kedves számára, mindkettő jó célt és az embereket szolgálja.

borsonline.hu

Wednesday, 03 January 2018 08:01

EZÉRT BECSÜLD MEG MINDEN NAPODAT!

Written by

  

Legyen egy bankszámlád, ahol minden reggel 86 400 forint kerül a számládra! Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használsz fel a nap folyamán. Hát akkor mit lehet tenni? Természetesen használd fel mindet! 

Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az idő.

Minden reggel 86 400 másodperccel gazdagabbak vagyunk.

Minden este lenullázódik, elvész, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Soha nem marad egyensúlyban. Soha nem lesz több, egy másodperccel sem. Minden új nap új számlát nyit nekünk, és minden este felégeti a maradékot. Ha elmulasztod felhasználni, az aznapi betéted értéke elveszik. Soha nem kapod vissza. Nem íródik jóvá másnap. A jelenben kell élned, a mai betétet használva.  Befektetni, hogy a lehető legtöbbet tudj vásárolni.

Hogy megértsd, mennyit ér egy év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételni kell. 
Hogy megértsd, mennyit ér egy hónap, kérdezd meg az édesanyát, aki koraszülöttet hozott a világra. 
Hogy megértsd, mennyit ér egy hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. 
Hogy megértsd, mennyit ér egy óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. 
Hogy megértsd, mennyit ér egy perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. 
Hogy megértsd, mennyit ér egy másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. 
Hogy megértsd, mennyit ér egy tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki ezüstérmet nyert az olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a tiéd és becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.

Forrás: Szegedi Piaristák

Saturday, 23 December 2017 17:16

Türelem-mérő

Written by

Látom rajta, hogy kicsit nyomasztja a körülötte levő tömeg. Nincs elég ideje szemügyre venni és megvizsgálni minden elhaladó embert. Elsietnek mellette, néhányuk kezében sok zacskó, mások bevásárlókocsit tolnak, és vannak páran, akik kedves arccal rámosolyognak. Ő hűségesen fogta anyukájának kezét. Másik kezében rózsaszín, bolyhos sapkája. Alig lehet három éves. Katikának neveztem el. Fekete csizmájában tipegett a bevásárlóközpont márványozott padlóján. Mindent ámuldozva figyelt: kirakatokat, a csillogó fényeket, színes díszeket, karácsonyfákat. Kék szeme csak úgy csillogott, amikor mindenre azt suttogta halkan: wow. Szőke, göndör fürtjei néha belógtak az arcába, olyankor egy pillanatra becsukta a szemét, és szabad kezével végigsimított az arcán. Néha megálltak, hogy megcsodáljanak egy-egy karácsonyi dekorációt, néha pedig felnéztek, és a kislány tátott szájjal figyelte a magasba akasztott díszeket. Izgatott volt, sokszor azt sem tudta, merre nézzen. Itt egy hóember, ott egy mikulás, hát lehet is ennyi szemet gyönyörködtető és fényűző dologra egyszerre figyelni? Igyekezett azért lépést tartani anyukájával, aki derűs mosollyal az arcán figyelte gyermeke önfeledt vidámságát.

Az Auchan fele tartottak, követtem őket. Levetették a rózsaszín kabátot, hogy ne melegedjen be. Katikát édesanyja beültette a bevásárlókocsiba, majd nekifogtak a labirintusnak tűnő polcok között bolyongani. Háztartási eszközök, állateledelek, evőeszköz szettek, tisztítószerek, babaruhák, zöldségek, húsos részleg, tejtermékek, kávék, édességek.  Egyik sorból a másikba, majd vissza. Katika kapott egy karácsonyi mintás műanyag poharat a kezébe, és azzal az egész vásárlás ideje alatt lefoglalta magát. Nézegette minden oldalról, rázta, mutogatta a mellette vásárlóknak. Anyukája néha megsimogattam és azt mondta: „Jó kislány vagy, mindjárt megyünk haza.”, majd tovább tolta a szekeret. A kislány határtalan türelemmel viselte el az üzlet zsúfoltságát. Én már rég sírtam, toporzékoltam volna, hogy legalább valami játékot vegyünk nekem is, ha már ezt végig kell tűrnöm. De őt lefoglalta a pohár és a körülötte levő mindenség. A kíváncsiság a gyerekkor egyik legjobb tanára: mindent kellő pontossággal megfigyelni, felmérni. Vajon mi az a lötty, amit anya szagolgat? Vagy az a zöld valami, aminek anya a keménységét vizsgálja? Vagy azok a fekete bogyók, amiket a pult mögött levő nénitől kér?

De ő egész idő alatt csak ennyit kérdezett: „Anya, nekem is ajándék?” – minden szót hangsúlyozva és köztük szusszanásnyi szünetet tartva. „Igen, kicsim, írunk levelet az Angyalkának és kitesszük az ablakba” – hangzott a válasz, amire Katika egy kacagással igencsak örvendeni kezdett. Anya és lánya mindketten tudták, hogy a körülöttük levő tömeg karácsony előtti frusztráló közérzete nem tudja felülmúlni az ők ünnepváró lelki békéjét.

Szeretnék én is újra ilyen kislány lenni. Csak tologassanak egy bevásárlókocsiban, én pedig lefoglaljam magam egy akármilyen kezembe adott tárggyal. Ne törődjek a körülöttem levők sietségével és kapdosásával. Mindenki megőrül így az ünnep előtt. Én csak gyerek akarok lenni. Anya kezét fogni és az ünnep Egyetlen, Igazi Ajándékának érkezését várni.  

Jánosi L. Zsuzsa

Lk 2,15–20

Jézus születése előre megtervezett, sokak által várt esemény volt. Születése előtt már háromszáz évvel hirdették a próféták, hogy milyen családból, hol fog megszületni a Messiás. Azt is, hogy majd keresztre feszítik, ruhájára sorsot vetnek. Mégis milyen kevesen hittek benne! Úgy voltak vele, mint manapság a hatóságok, amelyek tudják, hogy érkezik a hó, mégis váratlanul éri őket.

Az öreg Simeon egy életen keresztül várta a Messiás születését. Lehet, sokaknak ez a kijelentés, hogy „várj!”, nem volt elég. Lehet-e úgy élni, hogy egy egész életen keresztül csak várakozunk?

Egyesek már apró akadályok után feladják, főleg, ha csak várakozni kell. Ilyenkor gyakran összeomlik az ember hite, vagy egyszerűen elfárad. A mi életünkben az a csodálatos, hogy karácsonykor beteljesül a várakozásunk a gyermek születése és Isten közöttünk való megjelenése által.

Jézus születésének közeledtével Isten mindent megmozgatott, hogy a figyelmet felkeltse: csillag ragyogott fel az égen, hogy iránytűként szolgáljon a napkeleti bölcsek számára. Ugyanakkor népszámlálást hirdettek a Római Birodalomban: parancs szerint mindenkinek a születési helyére kellett mennie. Micsoda felfordulás lehetett! Gondoljunk bele, milyen lenne a világ, ha most mi is ilyen parancsot kapnánk.

Isten ma is mindent megmozgat karácsony idején. Mindenki hazavágyik a szerettei közé, s ha nem is tudja ezt megtenni, akkor a mai kommunikációs eszközök segítségével mindenképpen megjelenik az otthonában. Mindenki szeretne egy kis időt Jézus ölelő karjában tölteni: szeretne békességben, boldogságban élni. Ezért indul meg minden és mindenki ilyenkor. Az ember is igyekszik közeledni Isten felé, hiszen vágyakozik utána. Így válik legnagyobb ünnepünkké karácsony.

A keleti bölcsek észrevették a csillagot, de akik Betlehemben lakoztak, azok nem. Mint ahogy Heródes és udvara sem, és elfeledkeztek róla az írástudók is. Ma Európában mintha mindenki hátat fordítana Betlehemnek, mintha mindenki amnéziában szenvedne. Nem látjuk sem az égi, sem a földi jeleket. Nem elég az, hogy nincs helye Máriának és Józsefnek a vendégfogadó háznál, de lassan már az istállóban sincs. Sokan élnek idegesen, közönyösen, haragosan, kétségbeesetten a terrortól való félelmükben. És ez még karácsonykor sem múlik el. Úgy élnek Isten üstökös csillaga alatt, hogy semmit sem tudnak az érkezőről és a vele való élet öröméről.

Mi azonban még tudunk róla és felkészítettük szíveinket. Ez a csillag vezesse utunkat, és hívogassuk egymást mondván: menjünk el mind Betlehemig. Áldott karácsonyt!

 

Kató Béla püspök

Egy fiatal falusi református pap öngyilkossága ráirányította a figyelmet a lelkészi krízishelyzetekre. A reformátusoknál ezren írtak alá egy változásokat sürgető nyílt levelet, az evangélikusok pedig életpályamodellt vezetnek be. Részletes háttér a Heti Válasz karácsonyi dupla számában.

Minden öngyilkosság tragédia, de ha az élet igenlését hirdető lelkész vet véget napjainak, az egy egész keresztény közösség számára trauma. Márpedig nemrég a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyürében ez történt: november elején a település fiatal, családos papja dobta el életét. Tette felkavarta a református egyházat, s rámutatott nemcsak a kálvinisták, hanem a minden keresztény felekezet lelkipásztorait érintő lelki válsághelyzetekre.

A tragédia után több mint ezer lelkész, teológus, presbiter, egyháztag írta alá az elmélyültebb hivatásgondozást, egy csendesház kialakítását kérő nyílt levelet. A református zsinat vezetése jelezte, megvizsgálja a papság lelkigondozását, és hamarosan javaslatokat terjeszt elő. A gyürei eset rámutatott azokra a veszélyekre is – kiégés, válás, alkoholizmus –, amelyek fenyegetik a történelmi egyházak papjait.

Miképpen vezethet lelki zsákutcába a túl sok munka éppúgy, mint a túl kevés? Mit jelez, hogy Európában először Magyarországon nyitottak meg 2004-ben alkoholbeteg katolikus egyháziak gyógyítására szolgáló intézményt? Milyen életpályamodellt terveznek az evangélikusok válaszul válságjelenségekre?

http://valasz.hu/

Sunday, 10 December 2017 15:32

Ünnepváró jótékonysági krízis

Written by

Egész évben elfoglaltak vagyunk. Koncentrálunk a tanulásra, a munkára, a céljaink elérésére. A tennivalóink listájáról, bármennyire is szeretnénk, de sosem fognak elfogyni a feladataink. Egyet elvégzünk, két újabbat kell feljegyeznünk. S ha egy kis szabadidőnk van, holtfáradtan a kanapéra, a tévé elé dőlünk.

És aztán közeledik a karácsony.

Mindenki egy kicsit jobb szeretne lenni. Segíteni a rászorulón. Mert ugye ijesztő gondolat, hogy van olyan is, aki az ünnepet nem a melegben és a terülj, terülj, asztalkám mellett tölti, hanem fázva, talán egy napra elegendő kenyérrel, és meggyötörten. Ezért jótékonykodunk, hogy legalább karácsonykor érezze mindenki jól magát, s ez által egy kicsit mi is érezzünk megkönnyebbülten.

Emellett ajándékokkal halmozzuk el egymást szeretetünk jeléül. Sütünk, főzünk, hogy semmiben ne érezzünk hiányt. Kibékülünk azzal, aki megbántott, vagy akit megbántottunk. Kárpótolni próbáljuk egymást az elmulasztott dolgokért.  

Kisepregetünk magunkban, hogy legyünk szépek, makulátlanok. Ha már év közben sokszor nehézkesen megy, legalább ilyenkor legyünk tiszta szívűek.

Egészséges ez? Pont olyannak tűnik, mintha tizenegy hónapig nem szednénk az életmentő gyógyszert, de decemberben pótolnánk, az egészet egyszerre. Könnyen kiéghetünk tőle. Ezért van úgy, ahogy a dal is mondja: ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég.

Ha már ezt a módszert alkalmazzuk, úgy kellene, hogy mindenki decemberben gyűjtse is össze a szeretet, amit a körülötte levőktől kap, és úgy ossza be, hogy egy évig elég legyen. Persze, hogy nem lehet. Sőt, szerencsére nem lehet!

Hát nem lenne jobb egész évben emberségesnek lenni? Kicsit többet szeretni? A dal is így folytatódik: de ha vigyázunk rá, nem alszik ki még.

Vehetnénk példát a kisgyerekektől: feltétel nélkül szeretnek, önfeledten örvendenek és őszintén remélnek. Ők nem komplikálják el annyira az életet.

Nem gond az, ha az adventi időszakban jobbak szeretnénk lenni. Sőt, tegyünk is minél több jót! A feltétel csak az, hogy ezt a szokást egész évben tartsuk meg. Mert ha nem vigyázunk, az új csodára egy évig várni kell.

Jánosi L. Zsuzsa

Page 1 of 3
TOP
Látogatók